Nem érdemes a normaszöveg elkészülte előtt arról beszélni, hogy a szocialista frakció felsorakozik-e a miniszterelnök által bejelentett hétpontos intézkedési csomag mellett; ugyanakkor „Gyurcsány nélkül is menni fog, ha úgy hozza az élet” – nyilatkozta e hét közepén Szanyi Tibor MSZP-s parlamenti képviselő a Népszabadságnak. A politikus kiemelte: az, hogy a frakció kiáll a kormányfő mellett, nem feltétlenül csak az ő személyének szól, hanem annak, hogy a kormányzó párt kiáll a miniszterelnöke mellett. „Ha viszont a frakció többsége úgy dönt, hogy Gyurcsánynak mennie kell, akkor menni fog. Ezt ő is tudja. De ez nem kérdés ebben a pillanatban” – tette hozzá. Szanyi Tibor lapunknak azt nyilatkozta, a kormányfő „tisztasági csomagján” gyorsan végig kell menni, és most már minél hamarabb az embereket valóban foglalkoztató kérdésekre kell összpontosítani: a munkahelyek, a lakhatás, az egészségügy, a közlekedés, az ügyintézés problematikájára és az egekbe szökő energiaárakra.
Zsebők Csaba
(Részletek a Magyar Nemzet 2007. október 6-i számában)