Örmény tisztelgés az aradi 13 előtt

Az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi vértanú tiszteletére rendeztek emlékünnepséget a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban pénteken, ahol átadták az örmény kulturális egyesület emlékplakettjeit is.

MNO
2007. 10. 05. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holló József altábornagy, a múzeum főigazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az ünnepségen átadták a Kiss Ernő és Lázár Vilmos emlékplaketteket.

A 13 aradi vértanú két tagja, Kiss Ernő és Lázár Vilmos mindketten örmény származásúak, de szívükben magyarok voltak – fogalmazott Holló József.

A Kiss Ernőt és Lázár Vilmost ábrázoló emlékplakettet többek között megkapta Mester László, a XVIII. kerület polgármestere, Havril András vezérezredes, vezérkari főnök és Holló József is.

Holló József elmondta azt is, hogy Budapesten, az Uzsoki téren áll a II. világháborúban elhunyt örmények emlékműve, Jerevánban pedig szintén emlékművet emeltek az ott életét vesztett, több mint 400 magyar hadifogoly emlékére.

A tábornok megjegyezte, hogy a múzeum pénteken indította útjára a Batthyány Lajos miniszterelnöknek emléket állító vándorkiállítását, amely a gróf hadseregszervező múltját mutatja be. A vándorkiállítás első állomása Hajdúdorog.

1849. október 6-án végeztek ki Aradon az 1848-49-es magyar szabadságharc tizenkét honvéd tábornokát és egy ezredesét. Ugyanezen a napon oltották ki gyilkos golyók gróf Batthyány Lajosnak, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökének életét is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.