Szanyi: Gyurcsány nélkül is menni fog

Szanyi Tibor szerint Gyurcsány nélkül is menni fog, ha úgy hozza az élet. A szocialista politikus kijelentette, hogy a normaszöveg elkészülte előtt nem érdemes arról beszélni, hogy a szocialista frakció felsorakozik-e a miniszterelnök által bejelentett hétpontos intézkedési csomag mellett.

MNO
2007. 10. 04. 8:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjúban a politikus kiemelte: az, hogy a frakció kiáll a kormányfő mellett, nem feltétlenül csak az ő személyének szól, hanem annak, hogy a kormányzó párt kiáll a miniszterelnöke mellett. Ha viszont a frakció többsége úgy dönt, hogy Gyurcsánynak mennie kell, akkor menni fog. Ezt ő is tudja, de ez nem kérdés ebben a pillanatban – tette hozzá. A kormányfő támogatásáról szólva Szanyi Tibor megjegyezte: természetesen minden pártnak az az érdeke, hogy két választás között a legnagyobb legyen a stabilitás.

-A Fidesz is azt mondja, hogy Orbán Viktornál nincs jobb emberük. Dehogy nincs. Mi is azt mondjuk, hogy Gyurcsánynál nincs jobb emberünk. Ha kellene, biztos lenne. Mondtuk már, hogy Horn Gyula nélkül nem megy. Ment. Hogy Kovács László nélkül nem megy. Ment. Gyurcsány nélkül is menni fog, ha úgy hozza az élet. Lehet, hogy száz év múlva, lehet, hogy holnap – hangoztatta a szocialista politikus.

A kormányfő által bejelentett intézkedési csomag egyik vitatott pontjáról, a képviselői juttatások átláthatóbbá tételéről szólva megjegyezte, hogy ha az emberek fontos feladatokat bíznak a képviselőkre, azt meg is kell fizetni. Mint kifejtette: ezért sem tartja jónak, hogy a kormányfő látványosan lemond a fizetéséről, mert ez rossz üzenet a rendes, „güriző” képviselők felé.

-Minden képviselő nevében kikérem magamnak, hogy bárki példát mutasson abból, miként kell lemondani a jövedelmünkről – nyilatkozta Szanyi Tibor.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.