Tőzsér Dániel csapata egyik legjobbja volt a Salzburg elleni kupameccsen, majd az AEK bajnokijain is kiváló teljesítményt nyújtott. A támadó várhatóan Ausztriában is lehetőséget kap a bizonyításra, és mivel a görög együttesen a 3-0-ás hazai győzelem után nincs különösebb nyomás, nyugodtan törekedhet a látványos futballra is sérült Bodnár László nélkül felálló hazaiak ellen.
A Juhász Rolandot foglalkoztató Anderlechtnek már korántsem lesz ilyen könnyű dolga, a belga bajnokságban bukdácsoló, három meccs óta nyeretlen együttes csak 1-1-es döntetlent ért el a Rapid Wien elleni hazai összecsapáson, vagyis csak egy idegenbeli bravúrral tudná kiharcolni a továbbjutást. A Sáfár Szabolcsot foglalkoztató Austria Wien a Valerengával csap össze, s miután az első meccset 2-0-ra megnyerte, jó esélye van a továbblépésre.
A "nagyok" közül az Oliver Kahnt és Miroslav Klosét is nélkülöző Bayernnek is lehet még izgulnivalója, Riberyék csak egy soványka 1-0-ás győzelmet arattak hazai pályán a portugál Belenenses ellen, a visszavágón maximális koncentárcióra lesz szükség a továbbjutást érő eredmény eléréséhez.
A csütörtöki program:
Rapid Bucuresti-Nürnberg (0-0) 16.00
Anorthosis-Tottenham (1-6) 16.45
Lokomotiv Moszkva-Mydtjölland (3-1) 17.00
Erciyesspor-Atletico Madrid (0-4) 18.00
Helsingborg-Heerenveen (3-5) 18.00
HSV-Litex (1-0) 18.15
OB-Sparta (0-0) 19.00
Valerenga-Austria (0-2) 19.00
Elfsborg-Dinamo Bucuresti (2-1) 19.00
Dnipro-Aberdeen (0-0) 19.00
CSKA Szófia- Toulouse (0-0) 19.00
AaB-Sampdoria (2-2) 19.00
Häcken-Szpartak Moszkva (0-5) 19.00
Ajax-Dinamo Zagreb (1-0) 19.30
Basel-Sarajevo (2-1) 19.30
BATE-Villarreal (1-4) 19.45
Zürich-Empoli (1-2) 20.00
Panionios-Sochaux (2-0) 20.00
Liége-Zenit (0-3) 20.00
Harkov-Everton (1-1) 20.00
Kobenhavn-Lens (1-1) 20.15
Galatasaray-Sion (2-3) 20.30
Bruges-Brann (1-0) 20.30
Belenenses-Bayern (0-1) 20.30
Salzburg-AEK (0-3) 20.30
AIK-HTA (0-0) 20.30
Rapid-Anderlecht (1-1) 20.45
Rennes-Lokomotiv Szófia (3-1) 20.45
Twente-Getafe (0-1) 20.45
Zvezda-Groclin (1-0) 20.45
Palermo-Mladá (1-0) 20.45
Bordeaux-Tampere (3-2) 21.00
Fiorentina-Groningen (1-1) 21.00
Bolton-Rabotnicki (1-1) 21.00
Zaragoza-Aris (0-1) 21.00
Braga-Hammarby (1-2) 21.00
Blackburn-Larissa (0-2) 21.00
AZ-Pacos (1-0) 21.30
Leiria-Bayer (1-3) 22.15
(samsungsport.hu)