Az adónem-összevonással 50 milliárdos bevételnövekedést, az adójóváírás módosításával pedig 30 milliárd forint bevételkiesést ismert el a pénzügyi tárca, az szja- tábla változatlanul hagyása ugyanakkor jelentősen növeli az adótömeget – mondta az adószakértő. Az adóterhelés GDP-arányosan valószínűleg szinten marad, bár ez a gazdasági növekedéstől is függ. Úgy vélekedett, a költségvetés helyzete indokolhatja az adóemelést, de jobb volna, ha a költségoldalon sikerülne többet megtakarítani. A feketegazdaság visszaszorítására tervezett intézkedések az adószakértő szerint nem rosszak, beleillenek a két-három éve indult intézkedéssorozatba.
Vámosi-Nagy Szabolcs egyetértett a bírságok maximumának emelésével is. Ez nem azt jelenti, hogy a legkisebb hiba esetén is a legnagyobb szankciót kell alkalmazni, vannak ugyanakkor olyan típusú szabálytalanságok, amelyek ezt megérdemlik – mondta. Az APEH szerinte eddig elég mértéktartó volt, az adóhivatal azonban állami szervezet, ezért vigyáznia kell, nehogy a ló túlsó oldalára essen. Az üzleti élet biztonságát javítja, s ezáltal az adózási fegyelmet is, ha az adóhatóság közzéteszi azok névsorát, akik ellen végrehajtási eljárást indított – mondta az adószakértő, aki kifejezetten jónak tartja az elektronikus ügyintézés körének bővítését is.
Arról az elképzelésről, hogy az alvállalkozónak igazolnia kell a fővállalkozónál, hogy nincs adótartozása, úgy vélekedett: adófizető állampolgárként üdvözölné, de kétségesnek tartja, hogy így átmegy-e a törvényhozáson. Ha egységesen avatkozik be és nem tesz különbséget senki javára, akár működhetne is, de soha nem tudni, hogy az Alkotmánybíróság mibe köt bele – mondta. Az adószakértő helytelennek tartja, hogy a személyijövedelemadó-tábla valorizálásáról teljes mértékben elfeledkeztek. Az adójóváírás a közepes jövedelműeknél körülbelül kiegyenlíti a valorizáció hiányát, a magasabb jövedelműeknél azonban nem – hívta fel a figyelmet.
Az új áfatörvény rendelkezései közül kiemelte: az, hogy gyakorlatilag az összes őstermelő bejelentkezhet és adószámot kérhet, elég nehéz pluszfeladat lesz az adóigazgatás számára, de tisztítja a viszonyokat. Azzal, hogy a felvásárlási jegyet nem a vevő tölti ki, hanem az eladó, ugyancsak adószámra lesz szükség, ami indirekt módon derül ki a törvényből – tette hozzá. Arról, hogy az önkormányzatok döntenek majd a 2009-ben hatályba lépő értékalapú ingatlanadó bevezetéséről, az adószakértő úgy vélekedett, nem nagyon lesz választási lehetőségük. A költségvetés tervezésének ugyanis az a technikája, ha valaki nem működtet helyi adót, a terület annyival kevesebb támogatást kap. Ha a helyi adóhoz hasonlóan ezt az ingatlanadóra is kiterjesztik, nem lesz sok választási lehetőség – mondta Vámosi-Nagy Szabolcs.