A szocialisták most is ködösítenek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az MSZP jogi tagozatának elnöke szerint elképzelhető, hogy jogszerűen tartóztattak le két, munkáját végző újságírót egy szombati tüntetésen. A Magyar Helsinki Bizottság viszont úgy véli: törvényt sértett a rendőrség. Az SZDSZ a parlamentben kérdezett, az újságírók szervezetei pedig pártállásra való tekintet nélkül tiltakoznak.

MNO
2007. 11. 19. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újságírók szervezetei egyértelműen tiltakoztak

A kormánypártok mellett újságírók szervezetei is megszólaltak az ügyben. Ők egyértelműbben fogalmaztak a politikusoknál; elítélték a rendőrség sajtószabadságot sértő akcióját. Így tett még a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is, amely szervezet korábban nem mindig állt ki egyértelműen a sajtó munkatársai mellett, ha jogsértés, rendőrségi támadás érte őket. A MÚOSZ elnöksége most tiltakozott az ellen, hogy az egyenruhások két újságírót is őrizetbe vettek. A helyszínen tartózkodó kollegák a nyilvánosságot képviselték, hivatásukat teljesítették, attól függetlenül, hogy a szóban forgó tüntetést bejelentették-e előzetesen vagy sem – véli a szervezet. Közleményük hangsúlyozza: a be nem jelentett tüntetésen történtek is a nyilvánosságra tartozó események, és a tájékoztatás ez esetben sem szorítkozhat a hatóságok közlésére.

A Magyar Újságírók Közössége megdöbbenéssel értesült róla, hogy 2007. november 17-én Budapesten a Batthyány-örökmécsesnél a rendőrség munkájukat végző újságírókat vett őrizetbe, mi több, meg is bilincselte őket. A Magyar Újságírók Közössége elfogadhatatlannak tartja ezt a provokatív erődemonstrációt, és minden hazai újságírót – szimpátiától és pártállástól függetlenül – felkér arra, hogy tiltakozzon a botrányos rendőrségi fellépés ellen.

A Magyar Újságírók és Készítők Európai Szövetségének elnöksége (MUKESZ) arra kéri a rendőröket, hogy akadályozás helyett segítsék a munkájukat végző újságírókat – olvasható a Győrffy Árpád elnök által kiadott közleményben. A MUKESZ úgy véli, hogy közös érdek a jogszerű rendőri intézkedések megfelelő bemutatása. Ugyanakkor közös érdek az is, hogy az esetlegesen jogszerűtlen intézkedésekről is korrekt tájékoztatást kapjon a közvélemény. Ezért a MUKESZ elfogadhatatlannak tartja, hogy munkájukat szabályosan végző újságírókat előállítsanak, vagy más módon korlátozzanak, ha ők egyébként nem akadályozzák a rendőrök fellépését.

Az európai újságíró szervezet az ilyen helyzetek elkerülése érdekében felkéri a rendészeti tárca vezetőjét és az országos rendőrfőkapitányt, hogy dolgozzanak ki olyan utasításokat a rendőröknek és olyan viselkedési javaslatokat az újságíróknak, melyek betartásával a jövőben a műveleti területen is lehetővé válik az újságírók biztonságos munkája, ha ezzel aránytalanul nem akadályozzák a rendőrség tevékenységét. A MUKESZ szívesen bekapcsolódik a javaslatok kidolgozásába, s az újságírók körében való propagálásába – zárul a közlemény.

Magyar Helsinki Bizottság: törvénytelen rendőri fellépés, súlyosan sérült a sajtószabadság

Súlyosan sértette a sajtószabadságot az újságírók szombati megbilincselése és előállítása a Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint. Egy be nem jelentett tüntetésről próbáltak tudósítani az újságírók, akik közül többet előállítottak, megmotozták őket. Egyikük sem családját, sem ügyvédjét nem értesíthette hollétéről. A rendelkezésre álló információk alapján a Magyar Helsinki Bizottság úgy látja: az eljáró rendőrök több ponton megsértették a rendőrségi törvényt és a szolgálati szabályzatot, az újságírók ellen indított szabálysértési eljárásoknak pedig nincsen valós jogalapja – áll a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.

A jogállamiság egyik legfontosabb garanciája, hogy a közérdeklődésre számot tartó eseményekről, valamint a közhatalmat gyakorló szervezetek és személyek tevékenységéről a sajtó szabadon tudósíthasson, ám a rendőrség szombati intézkedései súlyosan megsértették a sajtószabadságot – írják. A bizottság elvárja, hogy a rendőrség vezetése vizsgálja ki az újságírók szombat délutáni előállításának körülményeit.

(MNO, OS, MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.