Az SZDSZ nem lát lehetőséget további kompromisszumokra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A nagyobb kérdésekben nem látják a visszavonulás esélyét, hiszen a tárca a koalíciós megállapodásnak megfelelő törvényjavaslatot készített elő – jelentette ki az egészségügyi reformmal kapcsolatban MSZP-s részről megfogalmazott, sajtóinformációk szerint több mint száz módosító indítványról hétfőn Horváth Ágnes egészségügyi tárcavezető. A Fidesz nem vesz részt „a rombolásban”, képviselői nem szavazzák meg az MSZP-s javaslatokat sem.

MNO
2007. 11. 19. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról már korábban is beszámoltunk, a kormánypártok között pattanásig feszült helyzetet teremtett az egészségügy-átalakítással kapcsolatos nézetkülönbség. Több szocialista politikus arról beszélt korábban, ha az SZDSZ nem veszi tudmásul az általuk beterjeszett módosító javaslatokat, nem nyomnak igen gombot a végszavazáskor. Vasárnap este koalíciós válságtanácskozás folyt a két párt közötti koalíciós feszültség oldásáról.


A Fidesz nem nyújt be módosító indítványokat

A Fidesz nem nyújt be módosító indítványt az egészségbiztosítás átalakításáról szóló liberális törvényjavaslathoz, ehelyett alternatív javaslatot terjesztett elő a nemzeti egészségbiztosításról – jelentette be Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ahol Horn és Horváth szavaira reagált. Mikola hangsúlyozta: a Fidesz nem lesz partner a társadalombiztosítás felmondását jelentő átalakításban, ezért egyetlen módosító indítványt sem nyújtanak be. Kérdésre válaszolva hozzátette: a szocialista módosítókat sem szavazzák meg. Mint elhangzott, a Fidesz hétfőn alternatív javaslatot nyújtott be, amely az egészségbiztosítás nemzeti intézménnyé fejlesztéséről szól. Az egészségpolitikus szerint az egészségbiztosítás átalakítása már régen nem a szakmáról szól – az ügy hatalmi kérdéssé vált.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.