Gyűlöletbeszéd: a pártok nem támogatják a Btk. módosítását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormány, az SZDSZ, a Fidesz és az MDF sem támogatja a büntető törvénykönyv MSZP kezdeményezte módosítását - ez derült ki a javaslat általános vitájából kedden az Országgyűlésben.

MNO
2007. 11. 20. 16:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-Úgy látszik, hogy a bársonyszék nagyon erősen koptatja a jogtudatot és a jogérzéket – tette hozzá. (A miniszter hétfőn napirend előtt azt mondta, az oszlatásról a rendőrség az újságírókat is tájékoztatta, és arról is, hogy a helyszínt el kell hagyniuk.)

Juhász Gábor (MSZP) igazságügyi és rendészeti államtitkár Lukács Tamásnak adott válaszában azt mondta, a rendőrség és a sajtó munkatársai között már kialakult egy megegyezés arról, hogy tüntetéseken a sajtó munkatársai láthatósági mellényt hordanak, és igazolni tudják, hogy ők újságírók. Kiemelte, hogy szombaton a Batthyány-örökmécsesnél bejelentés nélküli demonstrációt tartottak, amit a rendőrség a törvény szerint feloszlatott. Elismerte, hogy a rendőrök nemcsak a jogellenesen demonstrálókat szólították fel a távozásra, hanem az újságírókat is. Az IRM államtitkára közölte: a rendőrség vezetése keddre kezdeményezte, hogy az újságírók szakmai szervezetével folytassanak konzultációt arról, hogy a jövőben ilyen esetek ne történhessenek.

Mesterházy Attila (MSZP) szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nem Horváth János kitüntetése miatt utazott Washingtonba, sokkal inkább azért, hogy megpróbálja fényesíteni azt a megromlott kapcsolatot, ami az Egyesült Államok és a Fidesz kapcsolatát jellemezte az utóbbi időben. (Három személynek, köztük Horváth Jánosnak, a Fidesz parlamenti képviselőjének, az Országgyűlés korelnökének adományozott az idén Truman-Reagan Szabadság Emlékérmet a washingtoni Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány.)

A szocialista képviselő azt kifogásolta, hogy szerinte Orbán Viktor amerikai útja során folyamatosan szapulta a kormány teljesítményét. Kiemelte, a Fidesz elnöke az Egyesült Államokban azt mondta: Washingtonban „látják, hogy Magyarország leszakadófélben levő ország”. Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár kiegészítve az MSZP-s képviselő szavait azt válaszolta: fájóak voltak Orbán Viktor azon kijelentései, amelyeket Washingtonban tett.

-Fájó, hogy Magyarország országképét nem emeltük, hanem inkább lenyomtuk ezen az út során – jelentette ki.

Megbukott a gazdaságpolitika

Napirend előtt felszólalásában Herényi Károly arról beszélt, hogy szerinte megbukott a kormányzat gazdaságpolitikája. Lezsák Sándor a kistelepülési iskolákról beszélt, kiemelve, hogy a kisiskolákban is lehet nagy teljesítményt elérni.
Részletek

Konfliktus a háziorvosok szintjén

Az Országgyűlés kedden folytatta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényjavaslat általános vitáját. A Fidesz továbbra is kiállt amellett, hogy a T. Ház előtt lévő javaslat rossz, amelyet vissza kell vonni. Horváth Ágnes azt hangsúlyozta, hogy nem lehet másolni a működő modelleket. Kökény Mihály szerint a parlament dönt a járulékok mértékéről a jövőben is. A KDNP-s Puskás Tivadar úgy vélte, a háziorvosok szintjén nagy konfliktus alakul majd ki.
Részletek

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.