A harmadik támadóhullám más formát öltött: terrort és bevándorlást. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy muzulmán önként egy nem iszlám országban éljen. Eleinte csak hadifogolynak, illetve elhurcolt személynek engedélyezte ezt a sária, de neki is meg kellett őriznie hitét, és amikor csak tehette, azonnal haza kellett térnie. S aki áttért az iszlámra, annak is a lehető leggyorsabban el kellett hagynia a hitetlenek országát. Hosszú ideig a fogolykiváltást tekintették az egyetlen legitim oknak a jogtudósok egy nem iszlám ország felkeresésére. Később már a diplomáciai missziókat és a kereskedelmet is engedélyezhetőnek gondolták.
Nyilvánvalóan számos dolog vonzza a muzulmánokat Európába: többek között a munka és a jóléti állam ajándékai, különösen, ha figyelembe vesszük a muzulmán világ elszegényedését. Európában számos olyan szabadság is megilleti őket, amiről odahaza nem is álmodhatnak. Mellékesen ez az, ami a terroristákat is odacsalogatja, hiszen sokkal szabadabban készülhetnek itt a merényleteikre.
Európa, mint az Egyesült Államok, gyakran multikulturalizmussal és politikai korrektséggel próbál válaszolni. Erre a visszafogottságra az iszlám világban nincs példa. Ott tisztában vannak az identitásukkal, tudják, kik és mik ők, mit akarnak – egy tulajdonság, amit mi már jórészt elvesztettünk. A radikális muzulmánoknak sikerült Európában szövetségeseket találniuk. A szélsőbaloldal számára Amerika- gyűlöletük vonzó, míg a radikális jobboldalon Izrael-ellenességük szimpatikus.
Érdekes a helyzet Németországban. Itt a törökök gyakran hajlanak arra, hogy magukat a zsidók utódainak, s e tekintetben a német rasszizmus áldozatainak láttassák. Számos török ügyesen rájátszik a németek bűntudatára, hogy így akadályozza a német identitás hatékony védelméért teendő lépéseket.
