Az Új Generáció elnöke „szar országról” beszélt Kerepesen + Képriport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Mintegy 150 ember fáklyákkal gyülekezett Kerepes sportpályája előtt, hogy „iskolájuk biztonságáért" demonstráljanak. A Pest megyei településre bevezető utakat a rendőrök ellenőrzték, a faluban közel másfél száz rendőr, egy részük rohamsisakkal felszerelve, biztosította a magánszemélyek által bejelentett demonstrációt. Az Új Generáció elnöke a felvonulás előtti tiltakozáson kijelentette: „nem kérünk abból a szar országból, ami megelevenedett a Jobbik, a Magyar Gárda és támogatóik által Tatárszentgyörgyön”. • A FiB elnöke kirekesztené a kirekesztőket

MNO
2007. 12. 14. 18:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Franka mind Léderer Andrással, mind pedig a helyszínen lévő Varga Lászlóval, a Fiatal Baloldal elnökével közölte, hogy ő a Magyar Gárdát sem engedte be a településre, ezért az MSZP-re és az SZDSZ-re sincs szükségük. A felháborodottnak tűnő polgármester közölte, hogy a szülők rendeznek felvonulást, amit egyesek cigányellenes demonstrációnak akarnak beállítani. A fiatal politikusoknak pedig azt mondta, hogy "ne itt hancúrozzák magukat fényesre a kamerák előtt, akkor hol vannak, amikor segíteni kellene".

A sajtótájékoztatóját ezután megkezdő Léderer András, emlékeztetett rá, hogy az Új Generáció tagjai a politikai szervezetek közül egyetlenként már a múlt hét vasárnap megjelentek Tatárszentgyörgyön, hogy tiltakozzanak a Magyar Gárda demonstrációja ellen. Hozzátette, hogy most Kerepesre várják pártjuk több parlamenti képviselőjét, Gusztos Pétert, Béki Gabriellát, Gulyás Józsefet és az Európai Parlamentben dolgozó Mohácsi Viktóriát.

Saját kiállásuk kapcsán azt mondta: „nem kérünk abból a szar országból, ami megelevenedett a Jobbik, a Magyar Gárda és támogatóik által Tatárszentgyörgyön”.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy fel kell számolni a társadalmi különbségeket, mert a szegénységgel együtt terjed a fasizmus. Kérdésesnek nevezte, hogy a többség odaáll-e a romák társadalmi integrációja mögé.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.