Népszavazás – A Fidesznek már van kampányterve

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Olcsó, békés jellegű, de profi népszavazási kampányra készül a Fidesz. A legnagyobb ellenzéki párt elsöprő győzelemben bízik – tudtuk meg. A választási részvételt csak erősítené, ha a szocialisták komolyabb erőt fektetnének a korteshadjáratba. • A jövő hétfőn döntenek a parlamentben a népszavazásról

Magyar Nemzet
2007. 12. 12. 23:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök felkérésére az MSZP megállapodott a népszavazási kampány előkészítéséről és tanácsadásról Szigetvári Viktorral, aki a szocialisták tavalyi választási hadjáratát is irányította. A szocialisták rafinált üzeneteket akarnak majd megfogalmazni, illetve a referendum kérdéseinek relativizálása lesz a céljuk.

Azt akarják majd elhitetni a választókkal, hogy nem lényegiek, s részben már nem is aktuálisak a kérdések. Szigetvári Viktor szerint feladata azért racionális és elvállalható, mert semmilyen módon nem szól arról, hogy az MSZP már holnap a legnépszerűbb párt legyen. Ahogy arról sem, hogy az elhiteltelenedett kormányzati reformpolitikát most azonnal újra hitelesítse – jegyezte meg Gyurcsány Ferenc tanácsadója, aki szerint egyetlenegy dologra koncentrál: az MSZP testületi döntéseinek megfelelő, a párt politikai érdekei szerinti népszavazási végeredmény szülessen.

Pál Gábor

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.