Orbán: A Fidesz el van határolódva a Gárdától
A műsorvezető arról is kérdezte a Fidesz elnökét, kijelenti-e valaha, hogy elhatárolódik a Magyar Gárdától és a Jobbiktól.
Olyat nem hallhat, hogy elhatárolódunk, mert el vagyunk határolódva – válaszolta Orbán Viktor. "Beállt helyzetről tudok beszélni: a Fidesz el van határolódva, és így is marad" – tette hozzá hangsúlyozva: a Jobbiktól is el vannak határolódva.
A fideszes politikus ezzel kapcsolatban azt is mondta, pártja elítél minden olyan politikát, ami félelmet kelt, kirekesztő, valamint meg akarja fosztani az embereket jogaiktól.
Orbán Viktor elmondta még, mind Sólyom László államfő, mind Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke Magyar Gárdával összefüggésben tett nyilatkozatával teljes mértékben egyetért.
A műsorvezető ekkor felvetette: az önkormányzati választáson megtörtént, hogy a Jobbik támogatta a Fidesz jelöltjét. A Jobbik azt támogat, akit akar; országos szinten semmiféle együttműködést nem akarunk kialakítani a Jobbikkal, nem tartunk igényt a támogatásukra, helyi szinten pedig helyi szintre bízzuk – fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzáfűzte: helyi szinten sem lehet olyan politikát folytatnia a Fidesznek, ami az emberi jogok tiszteletével ellentétes lenne.
Szó volt a műsorban a Fidesz programjáról is. A pártelnök erről azt mondta, az alapprogram. Arra a felvetésre, hogy túl általános, kevés konkrétumot tartalmaz, Orbán Viktor kifejtette: az oktatás kapcsán például azt írják, hogy megtartanák a falusi iskolákat, és inkább erre, mint a digitális táblákra fordítanának 35 milliárd forintot.
A Fidesz elnöke a műsorban elmondta azt is: nem hiszi el a szocialistáknak, amit mondanak, elvesztették hitelességüket, nincs hitele a kormánynak, nem hajlandók beépíteni az emberek akaratát a kormányzásba.
(mti)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!