Az első világháborúig igen mozgalmas volt Kodály Zoltán élete. Bartók Bélával megalapították az Új Magyar Zeneegyesületet. Újabb népdalgyűjtő utakat tett feleségével és Bartókkal. Többek közt járt újra a Felvidéken és Erdélyben, később pedig eljutott a bukovinai csángókhoz. Időközben Bartók Bélával kidolgozták az Új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét, ám hiába adták be a művet a Kisfaludy Társasághoz, mert kiadására végül nem került sor.
Az első világháború idején még megpróbálkozott egy-egy népdalgyűjtő úttal például Kassa és Nagyszalonta környékén, de további útjai meghiúsultak. Az addig gyűjtött anyagok rendszerezésére és az oktatásra fordította ideje java részét. A Nyugat munkatársaként és a Pesti Napló zenekritikusaként több tucat publikációja jelent meg. Ezekben kiemelte a népzene fontosságát, illetve Bartók-elemzéseket is közreadott. A háborút követő időszakban a Dohnányi Ernő vezetése alatt működő Zeneakadémia aligazgatója lett. A mester tanítványai között találhatjuk pl. Ádám Jenőt és Bárdos Lajost.
1923. november 19-én óriási sikert aratott a Psalmus Hungaricus bemutatója. Az évtized további éveiben gyermekkarok bemutatói, szerzői estek, a Psalmus Hungaricus svájci, hollandiai, angliai, németországi és olaszországi előadásai, a Háry János operaházi bemutatója és publikációk sora tette mozgalmassá.
1929-30 a nemzetközi ismertség tekintetében elsöprő sikert hozott. Ebben szerepe volt Arturo Toscanininek is, aki New York-ban több Kodály-művet is vezényelt; de jelentős esemény volt a Psalmus Hungaricus Los Angeles-i és genfi, illetve a Marosszéki táncok New York-i, drezdai, londoni, Cincinnati-i, chicagoi előadása.
Kodály a 30-as évek elején a budapesti Tudományegyetemen zeneelméletet és zenefolklorisztikát tanított. 1931-ben Kodály és Bartók egyaránt átvehették a Corvin-koszorút addigi munkájuk állami elismeréseként. A magasabb fokozatot, a Corvin-láncot Dohnányi Ernő és Hubay Miklós kapta.
