Sipos Jenő elmondta: a vám- és pénzügyőrség munkatársai – bűnügyi információk alapján – nyolc, hamis árut tartalmazó konténert nyitottak fel a józsefvárosi piacon. Hozzátette: jelenleg azt vizsgálják, hogy a konténereken szereplő távol-keleti nevek a valós tulajdonosokat takarják-e. Vizsgálják azt is – közölte –, hogy mióta folyik az üzletelés a ruhákkal, illetve hogy ezek a termékek honnan érkeztek a piacra. A lefoglalt termékekről a szóvivő elmondta: ezek – az előzetes szakértői vélemény szerint – a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványok.
A vámosok a hamis termékeket lefoglalták, és áru hamis megjelölése bűncselekmény alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak. Sipos Jenő közölte: ha sikeres lesz a márkátlanítás és ha megvan a jogerős bírói ítélet az ügyben, akkor nem kizárt, hogy karitatív célra ajánlják fel a ruhákat.
(MTI)
Váratlanul keserű lett a különben sem édes jereváni győzelem













