Tavasszal folytatják: egymilliárdot hozott a Csillagszóró hadművelet

A Csillagszóró hadművelet keretében egymilliárd forint bírságot szabtak ki. A kereskedők ugyanakkor túlságosan magasnak tartják a bírságokat. Az akció tavasszal folytatódik.

MNO
2008. 01. 05. 23:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymilliárd forint bírságot szabtak ki a Csillagszóró hadműveletben. Az akció véget ért, de még pénteken, az utolsó napon is több üzletet be kellett zárni. Hat hét alatt összesen 25 ezer piacot, bevásárlóközpontot, boltot, éttermet ellenőriztek. Minden harmadik helyen találtak valamilyen szabálytalanságot. A kereskedők szerint az akciótól nem változik semmi. A józsefvárosi piacon például ezután sem adnak majd számlát. Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője elmondta, volt olyan távol-keleti konténer, amit ellenőriztek a pénzügyőrök és abban közel 200 millió Ft értékű hamis ruházati termék volt elrejtve, természetesen nem megfelelő okmányokkal.

A vámosok mellett fogyasztóvédők, APEH-revizorok, élelmiszer-biztonsági és munkavédelmi ellenőrök, valamint a tisztiorvosi szolgálat munkatársai ellenőriztek, nemcsak üzleteket, hanem a piacokat és az utcai árusokat is. A kereskedők viszont azt mondják, a bírságok sokszor irreálisan magasak voltak.

„Nem csak az elnevezés miatt volt ennek egy kampányjellege is, amit bizonyít, hogy elsősorban a beszedett bírságok nagyságával hozakodtak elő ezeknek az akcióknak az értékelésekor. Ugyanakkor, ha megnézzük az eredményt, hogy például mi változott a józsefvárosi piacon, ahol a legsúlyosabb a helyzet, azt egy szóban úgy lehet összefoglalni, hogy semmi” – értékelte az akciót Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A Csillagszóró hadműveletet a jövő heti ülésén értékeli a kormány. Tavasszal pedig újabb összehangolt akciók várhatók.

(hirado.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.