larepublica.com.pe – Peru
A baloldali perui napilap beszámolója szerint Peru idegenforgalmi központja, Cuzco, az egykori inka birodalom emlékeiről nevezetes fővárosa megbénult egy 24 órás békés tiltakozó sztrájk miatt. Többek között a perui parlament törvénytervezete ellen tiltakoztak, amelynek révén magánbefektetők az egykori inka építészeti emlékek közelében építkeznének. „Cuzco nem eladó!” „Megvédjük Cuzcót!” – volt a város utcáit békésen elfoglaló tüntetők két fő jelszava. A sztrájkolók leültek az úttestre, köveket helyeztek el az aszfalton, némelyek autógumikat égettek. A tiltakozás ideje alatt szinte megbénult a közlekedés.
A lap másik írása a dél-amerikai ország volt elnök-diktátora, a perui–japán állampolgárságú Alberto Fujimori (1990–2000) ügyében folyó tárgyalás újabb érdekességét taglalta. Az egyik volt titkos ügynök a nyilvánosságra hozott vallomásban elmondta az 1991–1993 között működő úgynevezett Colina-különítmény mészárlásai ügyében, hogy a hadseregben mindenki felsőbb utasításra cselekedett. – A kapott parancs értelmében a különítmény tagjainak terroristákat kellett felderíteniük, semlegesíteniük és/vagy likvidálniuk – mondta Jorge Ortiz Mantas, aki együttműködése során hét-nyolc, gyilkosságokkal végződő akcióról tudott.
diariodigital.pt – Portugália
A portugál honlap vezető híre, hogy Manuel Alegre szocialista parlamenti képviselő több követőjével együtt arról tanácskozott szombaton, hogy megalakítsa a Portugál Szocialista Párton (PS) belüli véleményformáló csoportot. A történelmi vezetőnek számító Alegre és a mintegy száz meghívott párttag és vendég megvitatja az országban jelenleg kialakult helyzetet. Alegre a 2005 novemberében tartott elnökválasztáson a jelenlegi jobbközép elnök, Aníbal Cavaco Silva mögött végzett, de megelőzte a szocialista párt alapítóját, Mário Soarest is. A lap emlékeztet: Alegre két napja azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a pártutasítással szemben az egyébként nagy parlamenti többséggel elfogadott új európai szerződés ellen szavazott.
lavanguardia.es – Spanyolország
A katalán kereszténydemokraták lapja közölte, az Egyesült Baloldal (IU) belefoglalta választási programjába a következő ciklusban a népszavazást a királyság megtartásáról vagy a köztársaság kikiáltásáról. A volt kommunistákat tömörítő párt annak ellenére tesz így, hogy tudja, a lakosság körében nincs közös megegyezés a kérdésben.
A volt spanyol kommunisták köztársaságot akarnak
A perui La República a nemzeti kultúrát tönkretenni akaró magánbefektetők elleni tiltakozásról, illetve a volt perui elnök, Alberto Fujimori ellen valló egykori titkos ügynökről írt. A portugál Diário Digital azt taglalta, hogy a portugál szocialisták belső ellenzéke egyre elégedetlenebb az ország helyzetével. A katalán La Vanguardia idézett a volt kommunisták választási programjából.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!