Gucci-cigányok

A magyarországi sajtó viszonylag bő terjedelemben foglalkozik a hazai cigányság sorsával, a velük kapcsolatos problémákkal. Nyugat-Európában, mint a híradásokból kiderül, hasonló és mégis kicsit más a cigányok sorsa, legalábbis ami ebből a médiában megjelenik. Munkatársaink a spanyol, angol és német lapokból próbálták az ottani „cigányképet” felderíteni.

Az említett cigányok kenyerüket kéregetéssel és ócskavasgyűjtéssel keresték meg. De ha sikerül is elhelyezni őket, meg kell küzdeni még a helyi lakosokkal és a szakszervezetekkel, sőt az önkormányzatokkal is. Az ország területén már négy éve megjelent és vándorló, egyik 90 fős csoportból tavaly mindössze három család fogadta el a szociális programot. Egy andalúziai civil szervezet vezetője elmondta, hogy a Franco-diktatúra után, 30 évvel ezelőtt hasonló nehézségekkel küszködtek a spanyol cigányokkal kapcsolatban, és hosszú éveken át kellett forrásokat és programokat a célra fordítani, hogy napjainkra rendeződjön a helyzet.

Deportálások, kivégzések, Gucci Gypsies

A cigányok – akiknek angol neve (gypsy) arra utal, hogy Nagy-Britanniában tévesen egyiptomi származásúaknak hitték őket – vándorló életformájuknak köszönhetően már a 19. században nagyon fontos szerepet töltöttek be a szigetország gazdasági és kulturális életében. A népcsoport a brit szigeteket körülbelül az 1500-as évek elején érte el. A mai brit romák egyrészt az ő, másrészt azoknak a közép-európai cigányoknak a leszármazottai, akik az 1990-es évek végen, a 2000-es évek elején vándoroltak ki, vagy a 2004-es uniós bővítést követően.

Az első „cigányellenes” törvényt 1530-ban hozták meg a szigetországban, amely egyfelől megtiltotta a cigányok bevándorlását, másfelől pedig ennek az intézkedésnek köszönhetően vették el a vagyonukat és toloncolták ki őket. 16. századi feljegyzések is deportálásokról számolnak be, 17. századiak pedig kivégzésekről is. A 19. században pedig leginkább a nomád életmódjukból következő kellemetlenségek miatt kerültek a vádlottak padjára: illegális tűzgyújtásért, a gyep tönkretétele miatt, valamint engedély és póráz nélküli kutyatartás, koldulás miatt.

Ennek az életformának persze előnyei is voltak, igaz, ezek nagyon nehezen menthetők át a 21. századba. A cigányok ugyanis rengeteg nehezen beszerezhető, házi készítésű termékkel kereskedtek, illetve bádogoskodtak, nagyon nagy szolgálatot téve ezzel a nem cigány lakosságnak. Emellett idénymunkát végeztek a mezőgazdaságban is. Elvitathatatlan volt központi helyük a zenében, táncban is, és nem felejtkezhetünk meg a jövendölésről sem, amely a kor Angliájának horoszkópja volt.

1968-ban kifejezetten a cigány és ír vándorlók kedvéért hozták meg az úgynevezett „lakókocsitábor-törvényt”, amely mintegy 400 táborról és ellátásáról gondoskodott. A lakók bért fizettek az önkormányzatoknak, amelyek cserébe biztosították a cigányokat, hogy senki más nem költözhet majd arra a területre, ahol élnek. Ezeket a telephelyeket a lehetőségekhez képest „közművesítették”, ám ennek ellenére a legtöbb cigány az úton maradt víz és higiénia nélkül, az egészségügyi ellátás és az oktatás pedig folyamatos problémát okozott számukra. Négy év múlva egy rendelet számos önkormányzatot felmentett a telepek építése és gondozása alól.

John Major 1994-ben foganatosított „rendtörvénye” azonban még ezt a lehetőséget is eltörölte: mintegy 5 ezer cigány család maradt otthon nélkül, és ennek hatására a brit cigányok Európa felé vették az irányt, menedékhely után nézve. 2005-ben az „utazók” a választási kampány témájává váltak: a konzervatív párt például zászlajára tűzte, hogy felülvizsgálja a szóban forgó rendtörvényt és az emberi jogokról szóló, 1998-as törvényt, amely sokak szerint egyenértékű azzal, hogy visszamenőleg kérik ki az építési engedélyt. A lakosság nagy része ugyanis szorgalmazta, hogy a cigányság képviselői minél előbb telepedjenek le. A cigányok ugyanakkor panaszkodnak: szerintük az önkormányzatok velük szemben sokkal elutasítóbbak, ha az építési és letelepedési engedélyek kikérésére kerül sor. Meglátásuk szerint a probléma gyökere ott van, hogy hagyományos megállóikat elbarikádozták, és tulajdonképpen „kriminalizálták” a közösséget azzal, hogy az önkormányzatoktól elvették a felelősségét annak, hogy telket biztosítsanak a cigányoknak, arra kényszerítve ezzel az utazókat, hogy regisztrálatlan területekre telepedjenek le.

A 2000-es években azonban már nem csak a szegény, vándorló cigányok járják Anglia útjait: azok a cigányok, akiknek fut a szekere, területet vásárolnak és megépítik saját táborukat, mivel pontosan tudják, hogy ha ezzel esetleg meg is szegik a helyi földtörvényeket, akkor az ügy rendeződése akár évekig is eltarthat. Ennek az új csoportnak a tagjai – amelyet a The Times riportja után „Gucci Gypsiesnek” hív a köznyelv – már a legjobb négykerék-meghajtású lakóautókban laknak, ám ennél is beszédesebb, hogy egyetlen hétvége alatt akár több tonna murvát is leterítenek, és gyorsabban felállítják a mobil vécéket, mint mielőtt bármilyen önkormányzati biztos vagy hatóság kiérne a helyszínre. Az említett Times-riport úgy 50 ilyen táborról számol be, de világosan az olvasók tudtára adják: ezek száma napról napra nő.

Szakértők szerint ma a cigányok helyzete olyan Nagy-Britanniában, mint az afroamerikaiaké volt az ötvenes évek Amerikájában, és abban is egyetértenek, hogy a probléma gyökere a hatvannyolcas „lakókocsitábor-törvény” eltörléséig nyúlik vissza: ez tette ugyanis lehetővé, hogy néhány tábor magánkézbe kerüljön, mások pedig bezárjanak, és még több cigány útra keljen és adja a fejét birtokháborításra.

Utazó etnikai kisebbség

A németországi cigányok viszonylag ritkán tűnnek fel a szövetségi köztársaság sajtójában. Ennek egyik oka viszonylag alacsony számuk, becslések szerint mintegy százezren élnek hagyományos szórakoztató tevékenységükből Németországban. A második világháborút viszonylag kevesen élték túl, a jelenlegi roma népesség túlnyomó többsége a kilencvenes évek elején a balkáni háború elől érkezett menekültként Németországba. Velük, mozgékony életmódjukkal mindezideig nem boldogult a németországi szociális rendszer.

Ez ugyanis arra a feltételezésre épült, hogy a polgárok számára a munkanélküliség csak átmeneti állapot, s legtöbbjük mindent elkövet, hogy a lehető legrövidebb időn belül munkába álljon. Csakhogy mára már kialakult az életmódszerűen s immár generációkon átívelően segélyből és állami támogatásból élők tömege. Mintaértékű a jóléti állam szociálpolitikájának bukására az észak-rajna–vesztfáliai tartományi kormány kísérlete, mely a düsseldorfi Rajna-híd alatt táborozó romákat kívánta hazatelepíteni Macedóniába. Sok százezer euróért Szkopjéban házat építettek az említett romáknak. Az akció „eredményeként” alig egy év múlva még több cigány érkezett Düsseldorfba, mert a régiek jó pénzért eladták macedóniai lakásaikat. S a példájukon felbuzdulva még többen érkeztek Németországba, remélve, nekik is építenek egy házat.

A németországi politikai korrektségre kiváló példát szolgáltat a közelmúltban a Rajna-vidék–Pfalz tartomány és a romák érdekvédelmi szervezetei által megkötött megállapodás. Ennek egyik legfontosabb pontja, hogy a rendőrség – mely Németországban a tartományi kormányok felügyelete alatt áll – statisztikáiban, illetve sajtóközleményeiben nem kerül feljegyzésre, hogy az elkövető ehhez az etnikai csoporthoz tartozik. Legfeljebb „utazó etnikai” kisebbségként utalnak rájuk, mint például a berlini rendőrök, akik az újságíróknak azt is elárulták, hogy a német fővárosban a zsebtolvajlás a világ összes területéről, főleg Romániából, Lengyelországból, Bulgáriából és a Balkánról, valamint Algériából és Chiléből érkezett romák kezében van.

Az elmúlt években a cigányság a berlini holokauszt-emlékmű kapcsán kirobbant vita okán került a német média figyelmének középpontjába. Roman Herzog volt szövetségi elnök javaslatára a roma holokauszt áldozatainak is központi emlékművet terveztek a német fővárosba. A közel kétmillió eurós költségvetésű emlékmű elkészültét évekig megakadályozta Romani Rose, a Romák és Szintik Központi Tanácsának elnöke és a szövetségi kormány között a feliratról folytatott vita. Rose 2003 őszétől harcolt az ellen, hogy a feliratban szerepeljen a népcsoport összefoglaló neveként a „cigány” kifejezés, mert azt szervezete sértőnek tartja. Míg más roma szervezetek, mint a Natascha Winter vezette Szinti Szövetség, nem láttak kivetnivalót a „cigány” megnevezésben. Ötévnyi vita után nemrég jelenthette be Klaus Wowereit (SPD) berlini főpolgármester, hogy februártól végre megindulhat az építkezés. Az izraeli Dani Karavan szobrászművész által tervezett alkotás elkészültét szeptemberre tervezik. A végleges megegyezés már tavaly nyáron közelinek tűnt, akkor megállapodtak abban, hogy Roman Herzog volt elnök szavait idézik, melyben a cigányok elpusztítását a holokauszthoz hasonlította. A véglegesnek tűnő megállapodás szerint a Reichstag közelébe tervezett műalkotást végül felirat nélkül készítik el.