correiomanha.pt – Portugália
Paulo Tito Morgado, Alvaiázere polgármestere kijelentette: António de Oliveira Salazar volt diktátor tanulhatna a szocialista kormányfőtől, José Sócratestől. A kijelentés az ellenzéki (jobbközép) szociáldemokraták vasárnapi vacsoráján hangzott el, amelyen az ellenzék vezére, Luís Filipe Menezes is részt vett. Morgado az önkormányzatok elleni „sötét támadással” is megvádolta Sócratest.
elmundo.es, elpais.es – Spanyolország
José Bono volt védelmi miniszter úgy látja: Spanyolországnak nem kell katonákat küldenie Koszovóba. „Állítsanak ki ők hadsereget” – mondta a szocialisták jelöltje, aki a választások után az alsóházi elnöki poszt várományosa. A szocialista El País emiatt szombaton úgy fogalmazott, hogy Bono kijelentései „leégették” a baloldali kormányt, és pontosan közölte, hogy jelenleg 637 spanyol katona állomásozik Koszovó területén a KFOR békefenntartó és kisebbségvédő missziója keretében. A cikk írója még hozzátette, a volt miniszter talán elfelejtette vagy nem tudta ezeket az adatokat.
radiobrás.gov.br – Brazília
A brazil hírügynökség vezető helyen közölte a baloldali államfő, Luiz Inácio „Lula” da Silva vasárnapi megerősítését: államtitkokat loptak el február 1-jén a Petrobrás olajóriástól. Lula közölte, tudni akarják, ki állhat a lopás mögött, mert a világon mindössze három cég alkalmaz a Petrobráshoz hasonló kutatási módszert.
Salazar nyomában
Salazar volt diktátor tanulhatna a portugál szocialista kormányfőtől, José Sócratestől? Spanyolországnak nem kell katonákat küldenie Koszovóba, azért sem, mert ezt már megtette. Valóban államtitkokat loptak el február 1-jén a Petrobrás olajóriástól.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!