A VEKE részletesen kielemezte és kigyűjtötte a BKV 2008. évi járatainak közlekedéséről szóló Paraméterkönyv-tervezet változásait a jelenlegi közlekedési rendhez képest – hívja fel a figyelmet a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Mint hétfői közleményükben írják, a kerületenkénti bontásban is elkészült táblázatokat közzétették az egyesület weboldalán. Ezt azzal indokolták: mivel a BKV nem készített olyan, a változásokat részletesen bemutató anyagot, amiből akár az utasok, akár a döntéshozók érdemben tudnának tájékozódni, a VEKE feladatának érezte, hogy elkészítse ezt az elemzést, mely ezúttal nem az értékelésre, hanem a változtatások bemutatására törekszik.
Hagyó csomagja a vártnál is rosszabb?
A részletes elemzésből kitűnik – áll a közleményben –, hogy Hagyó Miklós javaslatcsomagja még a vártnál is rosszabb a budapestiek számára: járatritkítások, vonalmegszüntetések, járatcsonkítások váltják egymást, fejlesztéseknek jóformán nyoma sincs. A járatritkítások szinte kivétel nélkül minden vonalat érintenek, és ugyanúgy kihatnak a kötött pályás vonalakra, ahogy a buszokra – szögezi le az egyesület. Hétvégén még a metróvonalak is ritkulnának, nem beszélve a ritkuló, illetve leállításra kerülő villamosvonalakról. A buszoknál drasztikus a járatritkítás: az esténként jelenleg 10-15 percenként közlekedő járatok a város minden részében, szinte kivétel nélkül 30 percenként közlekednének. „Riasztó belegondolni, hogy milyen kényelmetlenséget jelent ez azoknak, akiknek két 30 percenként közlekedő járat között kell átszállni” – fogalmaz a kommüniké.
Megszűnőben a kerületek közötti átjárás?
Az esti közlekedési rend visszásságait jól mutatja egy XII. kerületi példa: az Istenhegyi út térségében este 9-kor leállna a Fogaskerekű és a 21-es gyorsbusz is. Az egyetlenként megmaradó fekete 21-es viszont nem sűrűbben, hanem ritkábban, 10 helyett 30 percenként közlekedne a Hagyó-javaslat szerint. A tervezetből kiolvasható, hogy a zsúfoltsággal mit sem törődtek az azt előkészítő szakemberek: számos, ma is túlzsúfolt járat szűnik meg vagy közlekedik ritkábban a tervezet szerint. Garantálható utaslemaradást fog okozni a 276E megszüntetése, a 20-as gyors és 30-as autóbuszok szétszabdalása, a csepeli 38A autóbusz megszüntetése és a 48-as rövidítése, a budakeszi 22-es gyors megszüntetése, a 99-es pesterzsébeti szakaszának megszüntetése, az óbudai buszhálózat szinte egészének lemészárlása, és hosszasan folytathatnánk még a sort.
Budapest fontos járatai tűnnének el nyom nélkül a térképről: ilyen a 6-os, a 25A gyors, az 55-ös és a 85-ös gyors busz, illetve a Nyugati és Keleti pályaudvart összekötő 73-as trolibusz. Kivétel nélkül mindegyik budapesti kerületet negatívan érint Hagyó Miklós járatmegszüntetési csomagja, egyes kerületeknek teljesen elvész a belső átjárhatósága, továbbá egymással szomszédos kerületek közötti fontos kapcsolatok szűnnek meg a javaslat szerint (például Újpest és Angyaföld, Kőbánya és Kispest, Csepel és Pesterzsébet vagy Rákoskeresztúr és Cinkota között).
Mivel a kerületek számára is fontos a változások megismerése – írja a VEKE –, a weboldalukon minden kerületre lebontva is elkészítették elemzésünket. Kitartanak véleményük mellett: elfogadhatatlan és a budapestiek érdekeivel ellentétes a BKV 2008. évi Paraméterkönyve.
Az MNO ismét kérte a BKV állásfoglalását a VEKE közleményével kapcsolatosan. Regőczi Miklós nem volt számunkra elérhető telefonon, levelünket kérdéseinkkel együtt eljuttattuk a sajtzóosztálynak. Válaszukat várjuk.
Egyéni közlekedésre buzdít a tervezet?
Elképesztő növekedést produkált a budapesti tőzsde, rekordokat hozott a tavalyi év















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!