A konzervatív Abc-ben a DYM ötödik, egyben utolsó felmérése jelent meg, amely szerint a szocialisták 42 pontos eredményével szemben a néppárt 40 pontot szerzett. A szocialisták jobb eredményeket értek el az 1,7 millió első választó között: a 18-29 éves korosztályban 11 ponttal jobbak a néppártnál, de 7 ponttal jobb eredményt értek el a női választók körében is. A Noxa közvélemény-kutató intézet a La Vanguardia megbízásából végzett kutatásokat, amelyek ugyancsak a szocialisták négypontos előnyét mutatták ki, 39,5 százalékos arányban. A felmérés érdekessége, hogy a szocialista szavazók 24, illetve a néppártiak 63 százaléka el tudna képzelni nagykoalíciót a két nagy párt között. Még meglepőbb választ adtak az ETA-val kapcsolatban: a megkérdezettek 62 százaléka mondta, kedvező helyzetben ismét elfogadnának tárgyalásokat, hogy véget vessenek az erőszaknak.
diariodigital.pt – Portugália
A portugál honlap címoldalán közölte a Marktest Politikai Barométer februári, 805 fős reprezentatív telefonos felméréseinek eredményét: a kormányzó szocialista párt (PS) népszerűsége harmadik hónapja csökken, a januári 38,1 százalékhoz képest jelenleg 36,1 százalékon áll. A szocialista miniszterelnök, José Sócrates sem áll jobban, az ő elfogadottsága is lefelé tart. A legnagyobb ellenzéki párt, a – nevével ellentétben – jobbközép szociáldemokraták (PSD) 33,4 pontjukkal gyakorlatilag megismételték előző havi állásukat.
A buszvezetők ismét sztrájkolnak Barcelonában
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetA katalán La Vanguardia a barcelonai buszvezetők folytatódó sztrájkjáról írt. A spanyol Expansión és a La Vanguardia közzétette a vasárnapi spanyol általános választások legfrissebb felméréseit. A portugál Diário Digital nyilvánosságra hozta, hol tartanak a portugál politikai szereplők egy évvel a következő általános választások előtt. A brazil Folha de Sao Paulo a több mint valószínű brazil közvetítést taglalta a Kolumbia, illetve Ecuador és Venezuela között kirobbant súlyos konfliktusban.
Három parlamenti párt javított helyzetén valamelyest: a Portugál Kommunista Párt és az Egységes Demokrata Unió (PCP/CDU) baloldali koalíciója, a Baloldali Blokk és a kereszténydemokrata-néppárti koalíció (CDS/PP). Érdekes, hogy a szocialista kormányfő és az októberben megválasztott új ellenzéki szocdem vezér, Luis Filipe Menezes olvadó népszerűsége milyen párhuzamos: Sócrates 29,8 ponton áll (januárhoz képest két pontot esett vissza), míg Menezes már csak 21,6 százalékos népszerűségnek örvend. A szociáldemokrata államfő, Aníbal Cavaco Silva viszont továbbra is népszerű a maga 66,2 százalékos eredményével.
folha.uol.com.br – Brazília
A legnagyobb példányszámú brazil napilap vezető helyen foglalkozik a Kolumbia és két szomszédja, Ecuador és Venezuela között kialakult fenyegető helyzettel. A cikk írója szerint a brazil baloldali elnök már tárgyalt az argentin államfővel, Cristina Fernández de Kirchnerrel, és azt fontolgatja, hogy közvetít a szembekerült felek között. A Josias Blogja című rovat már azt is tudni véli, hogy a brazil külügyminiszter, Celso Amorim már kapcsolatba lépett az ecuadori és a kolumbiai hatóságokkal, hogy bővebb tájékoztatást kapjon a konfliktus részleteiről. A blog nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy Lula személyesen lép kapcsolatba Álvaro Uribe elnökkel.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!