A miniszterelnök rámutatott, hogy a nagy nyugat-európai országokban csökken a reálkereset, és ők is felismerik, hogy csak változásokkal lehet Ázsiával és az Egyesült Államokkal versenyezni. Magyarország is hasonló helyzetben van, ráadásul nagy az elbizonytalanodás, hogyan lehet változtatni – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc, aki „Tanulságok” címmel tartotta meg napirend előtti felszólalását, külföldi lapokat is idézett a március 9-i népszavazás kapcsán. A Financial Times a Standard & Poor's leminősítésének indoklásában kifejtette, hogy az országban a reformpolitikát a választók többsége elutasította – mondta el a kormányfő.
A miniszterelnök kifejtette, hogy a népszavazási döntéssel Magyarország finanszírozása megdrágul, és így várhatóan kevesebb pénz lesz adócsökkentésre. „A népszavazás győztesei újabb terheket raktak az országra” – tette hozzá. A miniszterelnök kifejtette, hogy az nem jó dolog, ha az ellenzék bajt okoz és a kormány helyrehozza azt.
Az áram nem lesz olcsóbb
A Magyar Villamos Művekkel (MVM) kapcsolatos döntésről a miniszterelnök elmondta, hogy a kormánynak három célt kell biztosítania az energiapolitikában. Biztosítani az energiaellátást, lehető legolcsóbban eljuttatni a fogyasztókhoz és az MVM-et akár a terjeszkedésre is felkészíteni. 2008 elejére az MVM annyira megerősödött, hogy nincs versenytára, és a monopolhelyzete miatt indokolatlanul emeli az árakat, így gerjesztve az inflációt – mondta el Gyurcsány.
„A monopolisztikus helyzet megszüntetésével nem lesz rögtön olcsóbb az áram, de legalább komoly verseny alakul ki a piacon” – zárta a Villamos Művekről kifejtett gondolatait Gyurcsány. A miniszterelnök zárszavában elmondta, hogy önvizsgálatra van szükség, mind a kormánypártok, mind az ellenzék soraiban önvizsgálat kell. Helyesnek nevezte az utat, amit a kormány megtesz, de el kell érni, hogy a társadalom többsége támogassa a változásokat.
Jövőkép nélkül
Az a kormány, amely nem képes 1 ezreléknyi összeget átcsoportosítani a költségvetésben, ahogyan vészhelyzetek idején már kormányok képesek voltak megtenni, nem alkalmas a kormányzásra – jelentette ki Navracsics Tibor Gyurcsány szavaira reagálva. Hozzátette: a kormánynak nincsen jövőképe, megállt a gazdasági növekedés, egyre több a munkanélküli, emellett növekszik az infláció is.
Bővebben
Változtasson a kormány: váltsa le magát!
A változás szükséges, csak nem mindegy, hogy milyen irányba és módon – mondta napirend előtti felszólalásában Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. Semjén elmondta: a népszavazás megmutatta, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberek akaratát. Nem a kormánypártoknak kellene megsértődni a népszavazás eredménye miatt. Emiatt nem a népet kellene okolni és az „embereket leváltani”, hanem a kormánynak önkritikát tanúsítva saját magát – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
Nem látja
A miniszterelnök viszontválaszában emlékeztetett, hogy mintegy két hete kérte a pártokat, fejtsék ki álláspontjukat, a sikeres népszavazás esetén honnan csoportosítanák át a szükséges forrásokat. „Nem látom” – foglalta össze az általa kezdeményezett egyeztetés eredményét Gyurcsány Ferenc. A március kilencedikét elemző külföldi cikkekből arra következtetett: a belföldi nyilvánosságban nagyon nehéz kideríteni az igazságot, majd hosszan olvasott angol nyelven az ellenzék által korábban gyakran idézett Standard and Poor's jelentésből. Ezt azonban nem fordította le magyar nyelvre. A kormányfő politikai játszmának nevezte az ellenzék adócsökkentésről és költségvetési kiadáscsökkentésről egyszerre szóló javaslatait, és rámutatott: „1998 és 2002 között semmilyen adóreformot nem vezettek be”. A népszavazás értékelésére visszatérve Gyurcsány Ferenc megállapította: a népszavazás után érdemben csökkent az adóreform lehetősége. A kormány munkáját értékelve beszámolt arról, hogy óriási erőfeszítéseket tett azért, hogy kitörjön a féligazságok csapdájából. Mint fogalmazott: előtérbe kell helyezni a polgári erényeket. „Abba kell hagyni a hazugságot!” – zárta viszontválaszát a miniszterelnök.
Nagy előrelépés történt az amerikai vízummentesség ügyében
Nagyon jelentős lépés, hogy hétfőn Washingtonban a magyar kormány aláírja az amerikai vízummentességi programhoz kapcsolódó együttműködési nyilatkozatot – mondta Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtt. Részletek
(MTI)
Dagad a botrány a Tiszánál, elcsalhatták az előválasztást














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!