Nemcsak a magyar makrogazdasági helyzet nehéz, hanem a társadalom is elszomorító képet mutat – hangoztatta Jaksity György, az Ernst and Young nemzetközi könyvvizsgáló cég által alapított „Az év vállalkozója” díj tavalyi nyertese csütörtökön, Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén. „A magyar beteg” címmel tartott előadásában, a Concorde Értékpapír Rt. elnöke rámutatott: a költségvetési konszolidáció csak annyit jelentett az országnak, hogy túl van a krízisen, de továbbra is súlyos gondok jelentkeznek a makrogazdaság szintjén. Jaksity az ország általános gazdasági helyzetét egy beteg állapotához hasonlította, aki a gyors műtét következtében túlélte a megpróbáltatásokat, de továbbra sincs túl jó állapotban a műtét után. Megjegyezte: egyébként is „a csomagok országa vagyunk” az időről-időre jelentkező költségvetési kiigazítás után, a rendszerváltás óta eltelt évek tanulsága szerint újabb és újabb kiigazító csomagokat kell életbe léptetni a különböző kormányoknak.
Problémás az ország alacsony foglalkoztatási szintje
A Concorde elnöke igen nagy gondként értékelte, hogy az országban alacsony a foglalkoztatási szint, ami jelenleg 57 százalékot mutat, a rokkantnyugdíjasok aránya a lakosság 8 százaléka, mintegy 800 ezer fő, akiknek a fele messze van még a tényleges nyugdíjkorhatártól. Jelentős probléma az is, hogy mintegy 50 százalék körül van az állami újraelosztás aránya Magyarországon és ezzel Európában, illetve az OECD tagállami között a legnagyobb arányt mutató államok között vagyunk. Kiemelte: az már szinte közhely, hogy túl kevesen túl sok adót fizetnek Magyarországon, sőt, mintegy 500 ezer ember egyáltalán nem fizet személyi jövedelemadót, ezzel párhuzamosan viszont hozzávetőleg a GDP 20-30 százaléka a szürke, illetve a feketegazdaságban keletkezik.
Véleménye szerint az alacsony foglalkoztatás mellett az adócsalás napjainkra jóval nagyobb gondot jelent, mint a lakosság egyébként szintén aggasztó demográfiai helyzete. A hazai nyugdíjrendszer már most jelentős feszültségeket mutat, és 2020-tól a problémák még nagyobb mértékben jelentkeznek majd. A társadalom súlyos problémái között említette – amelyek részben az egészségügyben csapódnak le –, hogy „sokan dohányzunk, sokat iszunk és keveset mozgunk”. Jaksity György tréfásan ugyan, de egyúttal elszomorítva a hallgatóságot közölte: „ivási szokásaink szerint vegyítjük a skandinávok, illetve a latinok szokásait”, míg az északi államok lakói csak hétvégeken isznak, addig a franciák, az olaszok, spanyolok rendszeresen, naponta isszák a vörösbort.
Újabb baloldali bűnügyben várható fordulat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!