Fodorék „Gyurcsány fejét” akarják a koalícióért cserébe?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Továbbra is létezik a koalíció, az SZDSZ a lojális ellenzékiséget képviseli – jelentette ki a Magyar Nemzet Online-nak Fricz Tamás politológus, illetve Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet elemzője. Fricz szerint a szocialisták elemi érdeke, hogy minél előbb „levegyék Gyurcsányt”. Gyulai Attila szerint a leglátványosabb konfliktus az adórendszer, illetve az egészségügy kérdéskörében várható. A Political Capital elemzője hozzátette: a kormányzati struktúra megszavazására nincs látható magyarázata az SZDSZ-nek.

2008. 05. 13. 16:00

Akadályok és instabilitás

Nem önmagában a kormánnyal történő együttszavazás miatt kerül egyik vagy másik ellenzékben lévő párt közelebb a kormányoldalhoz – fogalmazta meg véleményét az MNO-nak Gyulai Attila. A Political Capital igazgatóhelyettese úgy véli, hogy a kormányzati struktúra megszavazása sem emiatt jelenthet politikai problémát az SZDSZ-nek, hanem azért, mert nincsen látható – a választók számára érthetővé tett – magyarázata a döntéssel kapcsolatban. Két tendencia látszik kirajzolódni a mai szavazásból, pontosabban ennek különböző értelmezéseiből: az egyik az, hogy a kormánynak szinte minden egyes parlamenti szavazás előtt arra kell készülnie, hogy az nem annyira a konkrét törvényről, mint inkább a kormányról szóló döntésként jelenik majd meg, ami az instabilitás érzetét közvetíti a választók felé. Ez viszont akadályozza – magyarázza Gyulai Attila –, a támogatottság megerősítését, növelését, így a kisebbségi kormányzás csak nehezen lesz igazolható a párt belső közvéleménye és a szimpatizánsok előtt.

Hozzátette: az SZDSZ-nek pedig azzal kell számolnia, hogy bár ellenzéki pártként nem kellene automatikusan a kormány ellen szavaznia, a nyilvánosságban mégis a kormány melletti vagy a kormánnyal szembeni döntésként jelenik majd meg a párt minden parlamenti álláspontja, vagyis nem az adott kérdésben kialakított tartalmi szempontok kerülnek előtérbe.

Az SZDSZ várhatóan olyan ügyekben megy majd szembe élesen a kormánnyal, amelyek saját politikai karakterének meghatározó elemeit jelentik, így például az adórendszer vagy az egészségügyi rendszer kérdésében – hívja fel a figyelmet az elemző. Ezekben az ügyekben pedig éppen azért lesz látványosabb a konfliktus, hogy a párt a szavazók számára világossá tegye a különbséget a kormányhoz képest, megmagyarázva, konkrét politikai-szakpolitikai ügyekhez kötve ezzel a koalíció felbontását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.