A táncban a szabályokat én határozhatom meg

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kovács Gerzson Péter, az Állami Népi Együttes és a TranzDanz koreográfusa néptáncosként kezdte pályafutását. Kényszerből tanult polgári foglalkozást, mivel a 70-es években a társadalom még így diktálta. Végzettségét tekintve mérnök, de végül mégiscsak a tánc szerelmese lett, és mai napig a táncnak hódol. Modern tánctársulata, a TranzDanz „egy társulat nélküli társulat”, folyton megújuló formáció, amelyben Kovács minden egyes előadáshoz más és más táncosokat gyűjt maga köré.

MNO
2008. 06. 10. 10:35

– Azáltal, hogy a táncos eltáncolja azt, ami te vagy, ő hogyan lesz része ennek a táncegységnek?
–
Az, hogy én szeretem a vörös hajadat, az én vagyok, oly módon, hogy nekem ehhez viszonyom van. Azáltal vagyok én, hogy nekem a te hajadhoz viszonyom van. A táncosaim úgy tudnak az én viszonyomon keresztül maguk lenni, hogy van karakterük. Én hozom nekik a szavakat, a nyelvtant, de ők mesélik el, és ezáltal új szavakat alkotnak. Ez egy rendszerelméleti játék.

– Mennyire kísérletezel a zenével a koreográfiádban?
– Olyan szempontból kísérletezünk, hogy tudatosan úgy döntök, egy bizonyos zenei világ, mondjuk a népzene, az ott legyen, ezáltal alkotóeleme lesz az én kultúrámnak. Rendszeresen hallgatok Bartókot, Frank Zappát, stb., tehát ezek térben is meg időben is részei a kultúrámnak, és megjelennek a koreográfiámban. Ezek a zenék mind egymás mellett élnek, csak átrendeződik a viszonyuk néha. Tehát a kísérlet: ezek a rétegek és maga az, hogy milyen módon jelennek meg.



Fotó: Dusa Gábor

– Miért választja az ember hivatásául a táncot?
– Részben személyiség, szociális meg adottsági kérdés, és ezeknek a sajátos kombinációja. Én legalábbis így kerültem bele. Többek között az is közrejátszik, hogy a táncban a szabályokat én határozhatom meg, én diktálok, ez nagyon izgató. Nem tudnám azt elviselni, hogy nekem adják meg a szabályokat. Szerencsém volt, mert kellő számban kaptam pozitív visszaigazolást és elismerést. De ez nem feltétlenül szükséges, engem ez nem feltétlenül érdekel, mert ha senkinek sem tetszik, akkor az utcán fogunk táncolni!

– Most éppen hogy állsz a néptánccal, mennyire része az életednek, amióta létrehoztad a TranzDanzot?
– A néptáncból nem szálltam ki. Tudniillik én azt gondolom, hogy formálisan megszakadt a kapcsolatom a néptánccal, de érzelmileg abszolút nem. Tehát nincs semmiféle elszakadás. Idén az ötödik éve, hogy az Állami Népi Együttesben vagyok, rendezek és látványt tervezek. A néptáncot új alapra kell helyezni, ez a munka zajlik nálam most. Nem szabad megijedni attól, ami új, és a Tranzdanz nagyon is bizonyítja, hogy milyen sokféle módon lehet jelen a néptánc a modern táncban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.