Wiener Zeitung (wienerzeitung.at)
A bécsi félhivatalos napilapban Karin Bachmann Az éltanuló megbukik című cikkében elemzi a magyar gazdaság vergődését. Magyarország, az átalakulás egykori mintatanulója most gazdasági szabadesésben van – írja a Wiener Zeitung. A gazdasági növekedése minimális, de még ennél is elszomorítóbb, ha összevetjük a szomszédos Szlovákiával, amely folyamatosan 10 százalék feletti eredményeket mutat. Az olyan adatok, mint a növekvő munkanélküliség, az OECD-tagállamok közül a második legnagyobb adóterhelés, igen bonyolult adórendszer, növekvő korrupció, csökkenő reálbérek és a háztartások növekvő eladósodása még sötétebbé teszik ezt a képet – számol be a lap.
Április végén publikálta a Political Capital 2007-es országjelentését, miszerint a magyar gazdaság a tavalyi esztendőben jelentősen veszített versenyképességéből. Az intézet a hét elején óvott a Magyar Nemzeti Bankra nehezedő politikai nyomástól. Az MNB legfrissebb becslései szerint ugyanis az infláció az idén 6,5 százalékos lesz, ami lényegesen magasabb, mint az az eredeti tervekben szerepelt – olvasható a cikkben. Középtávon mégis van ok az optimizmusra, Orbán Viktor szerint ugyanis tíz éven belül elérhető, hogy egymillió új legális munkahely jöjjön létre.
Cséfalvay Zoltán, az Andrássy Egyetem professzora a magyar gazdaság különleges erejének tudja, hogy a vállalkozások az elmúlt hat évben a politikai hibák ellenére „még egyáltalán működnek és dolgoznak”. Jelenleg megfigyelhető a vállalkozók lázadása, hiszen Gyurcsány Ferenc „politikai vállalkozóként” tevékenykedik, akit csak a költség-haszon szempontok érdekelnek – szögezi le a cikk írója. Ideje lenne meghallgatni a gazdasági élet szereplőit, mivel a kormánynak nem sikerült olyan gazdasági modellt kidolgoznia, amely alkalmas lenne az első átalakulás utáni időszakokra is.
A kormány átfogó reformok helyett csak apró lépésekre vállalkozott. Cséfalvay az egykulcsos adót, mint azt legutóbb Dávid Ibolya javasolta, nem tartja minden problémát megoldó eszköznek. Sokkal fontosabb, hogy a vállalkozóknak visszaadják a „szabadságérzetét”, ami jelenleg elveszik a jelentős adóterhek miatt. A legjobb lenne egy olyan adóreform, mely az adóbehajtás terheit is beszámítja. Hiszen számos „kis” adóbeszedésének terhe köszönő viszonyban sincs az abból származó bevétellel – olvasható a lapban.
Die Welt (welt.de)
A konzervatív német napilapban Uwe Müller Oskar Lafontaine Erich Honecker unokája című cikkében foglalkozik a Baloldali Párt társelnökének sajátos történelemfelfogásával. Oskar Lafontaine szívesen kotorászik a múltban, kedvence Angela Merkel.
Lafontaine az ARD televízió egyik műsorában így oktatta Günther Beckstein (CSU) bajor miniszterelnököt: „Fel kívánom világosítani, Önök egy ifjú kommunistát, egy meggyőződéses ifjúkommunistát választottak kancellárnak. Tisztában vannak ezzel?” A botrányos fellépést követően két kérdés merül fel: Merkel politikai szerepe az NDK-ban és az ítélkező Lafontaine erkölcsi legitimációja, aki, születési helyének hála, szabadságban élhetett – számol be a lap. Az 1954-ben született Angela Merkel olyan családban nőtt fel, amit nem lehet rendszerellenesnek nevezni. A lipcsei egyetemen fizikát tanult, majd Berlin-Adlershofban, a tudományos akadémián dolgozott és doktorált. Ekkor dolgozott az FDJ-nak (a keletnémet KISZ – a szerk.), mint hangsúlyozta, csak kulturális tevékenységet folytatott, mindeddig egyetlen dokumentum sem bizonyítja az ellenkezőjét – olvasható a cikkben.
Azt, hogy Lafontaine az egyik irányba vak, részben saját életrajza magyarázza, mely a pártállami rezsimhez való túlzott közelségről árulkodik. Már 1968-ban azt jelentették róla a kelet-berlini központ küldöttei, hogy józanul látja a helyzetet, például a prágai tavasz leverését: „Kifejezte, hogy megérti a szövetséges szocialista országok beavatkozását”. Amikor Lafontaine-t 1984-ben Saar-vidéki miniszterelnökké választották, Honecker azonnal a segítségére sietett. Az ő kezdeményezésére az NDK már 1985-ben 165 százalékkal 134,7 millió márkára növelte importját a tartományból – fejti ki az írás.
Lafontaine hálás volt, első tartományként a Saar-vidék szüntette be a salzgitteri dokumentációs központ támogatását, mely az NDK emberi jogsértéseinek bizonyítékait gyűjtötte. Ugyanebben az évben követelte az NDK állampolgárság elismerését, amit már a bonni SPD-központ sem nézett tétlenül, és rendreutasította. A baloldali liberális Die Zeit meglepetten írta: az NDK úgy kezeli a Saar-vidéket, mintha önálló állam lenne. Honeckerrel 1982 és 1989 között kilencszer találkozott. Egyedül Herbert Miesszel, az NDK által támogatott nyugatnémet kommunista párt (DKP) vezetőjével tárgyalt az NSZK politikusai közül az NDK vezére többször is.
Lafontaine hosszú ideig Willy Brandt unokájának számított. Sőt 1987-ben „kettős unokának”, Brandt és Honecker örökösének nevezték. Brandt később elhatárolódott Lafontaine-től, s három hónappal a halála előtt, 1992 októberében a szemére vetette, hogy csődöt mondott az 1989. őszi békés keletnémet forradalmat követően – írja a lap. Az viszont hihető, hogy Lafontaine a szintén Saar-vidéki Erich Honecker utódja lenne. A Baloldali Párttal egy olyan pártot vezet, mely az utolsó NDK-diktátor nyomába lépett.
