Kegyetlen két évet „ígért” Demszky Gábor a budapestieknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A pénzügyi kényszer miatt sűrítették össze a főváros beruházásait – jelentette ki Demszky Gábor kedden. Budapest főpolgármestere az utóbbi húsz év két legnehezebb évét „ígérte” a város lakóinak. A tervek szerint a Szabadság hidat december 20-án adják át a villamosforgalomnak.

MNO
2008. 06. 10. 12:36

Az útfelújításokat is folytatja a főváros, bár az dén az egyéb beruházások miatt csak 58 útszakaszt összesen 35,5 kilométer hosszúságban javítanak meg 3,9 milliárd forintos összköltséggel. A három évet felölelő távlati tervekben azonban összesen 300 kilométernyi útszakaszt kíván felújítani a Fővárosi Önkormányzat. Az év végéig elkészül a külső Váci út kiszélesítése is. A tájékoztató szerint 2010 végéig jelentős fennakadásokra kell számítani a 4-es metró építésének helyszínein, így a Belgrád rakparton, amely június 15-től az év végéig egyirányúvá válik a Fővám tér felé; az Astoria csomópontnál augusztustól, ahol a Rákóczi út irányában megszakítva három héten át 2×2 sávra korlátozódik a forgalom; a metró Móricz Zsigmond téri állomásának építése miatt szeptember elejétől a Bartók Béla úton, szeptember végétől pedig a Fehérvári úton módosul a villamosforgalom.

Demszky Gábor hangsúlyozta: „lehet vizionálni a közlekedés összeomlásáról, de ez nem fog bekövetkezni”.

Hagyó Miklós elmondta: a BKV – féléves egyeztetés után elfogadott – új összmenetrendjét augusztus 21-től kezdik bevezetni, ami szintén okozhat problémákat a fővárosiaknak. A főváros legjelentősebb beruházásainak költségéből 60-70 százalékot áll az unió. Például a 4-es metró és a szennyvíztisztító megépítéséhez mintegy 200-200 milliárd forinttal járulnak hozzá – hangzott el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.