The Washington Times
A Pentagon csapatkivonásokra készül Irakból – írja a The Washington Times. A konkrét csökkentésekre attól függően kerülne sor, hogy kit választanak meg elnöknek a novemberi választások során. Barack Obama demokrata jelölt azonnali kivonulást ígért, míg ellenfele, John McCain republikánus jelölt szerint nem az időzítés a legfontosabb, bár elmondása szerint a csapatok többsége 2013-ra elhagyná a közel-keleti országot. A védelmi minisztérium nagy csendben készülő tervei szerint Törökországon keresztül is történhetne a csapatkivonás, mely akár hónapokig is eltarthat, és több tízmillió dollárt kóstálhat. A Pentagon szóvivője szerint nem tud törökországi útvonalról, és sokkal inkább Kuvaitot tartja valószínűnek.
Human Events Magazine
Július 4-én, a függetlenség napján hunyt el Jesse Helms exszenátor, aki az amerikai konzervatív mozgalom egyik vezéregyénisége volt a második világháború utáni időkben. A konzervatív Human Events szerint Ronald Reagan és Barry Goldwater mellett Helms volt az, aki a hidegháború idején a konzervativizmus sikeréhez leginkább hozzájárult, legyen szó akár belpolitikáról, akár külpolitikáról. A politikus 2002-ben vonult vissza, ezt követően kétpárti elismeréssel halmozták el kollégái.
Iraki csapatkivonásokra készül a Pentagon
A Pentagon iraki csapatkivonásokra készül, melyek csak a választásoktól függenek majd – írja a The Washington Times. Elhunyt Jesse Helms exszenátor, a hidegháborús konzervatív mozgalom egyik vezéregyénisége – számol be a Human Events Magazine.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!