A magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. Az emléknap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és újabb színpadi szövegek létrehozására ösztönözze az írókat.

MNO
2008. 09. 19. 10:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyváradon új bemutatóval emlékeznek a magyar dráma ünnepére, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pedig Hogyan születik egy magyar dráma? címmel nyilvános beszélgetésre hívja az érdeklődőket: a kisterem előcsarnokában Kovács András Ferenc költő, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője és Király Kinga Júlia drámaíró, a nemrégiben a folyóirat hasábjain megjelent és hamarosan színpadon is bemutatásra kerülő A szerencsefia című mesejáték szerzője beszélgetnek.

Vasárnap tartják a Kolozsváron élő Visky András drámaíró Megöltem az anyámat című, kétszereplős darabjának felolvasószínházi ősbemutatóját is a kecskeméti Katona József Színházban. A magyarországi ünnepségeken két szerző vesz át díjat a magyar dráma napján: Térey János az Asztalizene című drámájáért és eddigi drámaírói munkásságáért, Szálinger Balázs pedig a Kalevala című verses drámájáért részesül a színházi szakemberek elismerésében.

(erdely.ma)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.