A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) oktatási osztálya úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy 2007-ben közoktatási intézményeikbe összesen 9852-en jártak, ez a 2006-os 9611 főhöz képest emelkedést mutat, ugyanakkor kevesebb, mint a 2005-ös 10 674 fő. Az MEE 12 gimnáziummal rendelkezik, ahol 5638 tanuló folytatja tanulmányait, de a győri és az orosházi gimnáziumokban az óvodától az érettségiig járhatják végig a szamárlétrát a diákok.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez (Mazsihisz) tartozó Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában lévő három oktatási intézményt összesen 530-an veszik igénybe. Ebből 400-an tanulnak a Scheiber Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban, 100-an járnak a Benjámin Óvodába, illetve 30-an laknak az Anna Frank Kollégiumban. A BZSH közoktatási intézményei összesen mintegy 65 pedagógust alkalmaznak – közölte Pintér Ágnes, a Mazsihisz oktatási szakértője. Megjegyezte: a tanulói létszámuk folyamatosan növekszik a rendszerváltás óta. A 2007–2008-as tanévben összesen közel 1,4 millió diák tanult a közoktatásban, ebből mintegy 110 500-an egyházi iskolákban. Az egyházak a 2008–2009-es tanévre vonatkozó iskolai, óvodai adataikat októbertől kapják meg intézményeiktől.
(MTI)
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!