A kapitányság három esetben olyan emberek ellen is eljárást indított, akik kábítószer hatása alatt vezettek gépkocsit – mondta Gere Attila rendőr őrnagy. Az egyik kábítószeres ügyben még július 30-án indult nyomozás, miután két fiatalkorú lánynak adott marihuánát egy mátészalkai férfi, s az egyik drogfogyasztó rosszul lett.
A nyomozók végül két kábítószer-terjesztőt és 11 drogfogyasztót hallgattak ki. Az eljárás során előzetes letartóztatásba került egy 45 éves nyíregyházi nő, akinek lakásában kokaint, marihuánát és ecstasyt találtak. A másik ügyre egy közúti ellenőrzés során a múlt héten figyeltek fel a mátészalkai rendőrök, egy gépkocsiban öt olyan ember ült, akik kábítószer hatása alatt voltak.
Két terjesztőt fogtak el, a drogfogyasztók száma pedig ebben az ügyben nyolcra nőtt, de az eljárás további szakaszában újabb lebukások várhatók.
Gere Attila tájékoztatása szerint a térségben elsősorban kábítószer-fogyasztók vannak, akik Nyíregyházáról és más nagyvárosokból szerzik be a drogot, s inkább baráti összejöveteleken adják egymásnak.
Az őrnagy felhívta a figyelmet arra, hogy a terjesztők súlyos büntetésre, 2-8 év közötti szabadságvesztésre számíthatnak a bírósági eljárás során. A kábítószer hatása alatt járművet vezetők és balesetet okozók büntetése pedig akár 5-10 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
(MTI)
Balatoni körkép 3.
