Pilhál György: Nem ez volt az első ilyen pénzfelvétel, a rendőrség szerint nem lehet kizárni, hogy ugyanazok a szakmunkások dolgoztak a korábbi helyszíneken is. Az esetek között sok a hasonlóság, például a rendőrök eddig egyetlenegy kuncsaftot sem tudtak nyakon csípni. Pedig nyomok bőségesen maradnak ilyenkor a helyszínen, most például majdnem összedőlt a bejárati helyiség, máskor halomnyi téglatörmelék jelzi a tranzakciót, és valószínűleg ménkű robajjal jár az esemény. A Szolgálunk és védünk csapat erejét és idejét a jelek szerint felőrli a rengeteg egyéb feladat, például a felkészülés a következő kormányellenes tüntetés elfojtására, netán éppen kerületrészeket zárnak le egy Gyurcsány-látogatás alkalmából. Ki ér rá ilyen piszlicsáré banki ügyletekkel szöszölni?
(Magyar Nemzet, szeptember 16.)
Orbán Viktor: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból
