Sólyom László bemutatta az adatvédelmibiztos -jelöltet +Képriport

Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában bemutatta Jóri András ügyvédet, adatvédelmibiztos-jelöltet a pártok képviselőinek. Jóri András több mint tízéves szakmai gyakorlattal rendelkezik az adatvédelem terén – mondta az államfő, aki július 25-én nevezte meg jelöltjét.

MNO
2008. 09. 16. 13:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő hangsúlyozta: Jóri András pártatlansága vitán felül áll, semmiféle politikai elfogultsággal nem lehet vádolni. Sólyom László közölte: az Országgyűlés még július végén megkapta az összes adatot a jelöltről, az Országgyűlés honlapján fent van Jóri András szakmai életrajza. Hozzátette: a nyáron bőségesen volt idő arra, hogy utánanézzenek a frakciók a jelöltnek.

A parlamenti pártokat Lendvai Ildikó (MSZP), Navracsics Tibor (Fidesz), Hock Zoltán (MDF), Kóka János (SZDSZ), valamint Semjén Zsolt (KDNP) képviselte a Sándor-palotában. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője távozáskor közölte: mind az öt parlamenti párt frakciója meghívja a jelöltet a saját frakcióülésére, hogy személyesen is meghallgassák. A pártok ezután alakítják ki álláspontjukat. Hozzátette: szeptember 29-én szavazhat a Ház a jelöltről.

A július 25-i jelölést megelőzően az elnöki hivatal konzultált adatvédelemmel és információszabadsággal foglalkozó civilszervezetekkel. Az államfőnek azért kellett újabb jelöltet állítania, mert az adatvédelmi biztosi pozícióra korábban javasolt jelölteket az Országgyűlés már négy alkalommal leszavazta. A szükséges parlamenti kétharmados többséget tavaly decemberben Péterfalvi Attila, idén február 25-én Zombor Ferenc, áprilisban Tóth Gábor Attila, május végén pedig az újból jelölt Péterfalvi Attila nem kapta meg. Sólyom László egyik alkalommal sem egyeztetett a jelöltekről a pártokkal.

Jóri András 1972-ben született Szegeden. 1997-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, jogi szakvizsgáját 2000-ben tette le. Folyamatban van doktori eljárása a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán, 2004-ben szerezte meg a PhD abszolutóriumot a jogi informatikai doktori programban. Az ELTE-n 1999-ben rendszerinformatikus felsőfokú szakképesítést szerzett.

A jelölt 2001 óta ügyvédként praktizál, szakterülete az adatvédelmi jog, informatikai jog, gazdasági és társasági jog. Korábban, 1997 és 2000 között az adatvédelmi biztos mellett dolgozott adatvédelmi szakértőként. Jóri András 2004 óta szerkeszti az Infokommunikáció és jog című kiadványt. 2005-ben jelent meg adatvédelmi kézikönyve, emellett több adatvédelemmel, tartalomszabályozással és elektronikus információszabadsággal összefüggő könyvfejezet, cikk szerzője.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.