Barrosso közös fellépést javasolt a pénzügyi válság ellen + Képek

Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország vezetői várhatóan szombaton találkoznak, hogy a pénzügyi válság kérdéseiről tanácskozzanak. Az európai kormányoknak közösen kell fellépniük annak érdekében, hogy a pénzügyi válságot kezelni lehessen – jelentette ki szerdán Jose Manuel Barrosso, az Európai Bizottság elnöke. • Válság: szerdán szavaz a szenátus a pénzügyi mentőcsomagról

MNO
2008. 10. 01. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Thomas Steg, a német kormány szóvivője szerdai szokásos berlini sajtóértekezletén fejtette ki, hogy szombatot jelölték ki előzetesen a tanácskozás idejéül. A négy érintett uniós vezető mellett a megbeszélésen részt vesz majd Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és Jean-Claude Juncker, az Eurocsoport elnöke is. Nicolas Sarkozy francia államfő javasolta, hogy a négyek néhány nappal a Hetek csoportjának október 10-i, Washingtonban tervezett értekezlete előtt jöjjenek össze, és mintegy készítsék elő a Heteknek a pénzügyi válságról folytatandó megbeszélését.

Nem csak a bankok likviditása növelésével kapcsolatos problémáról van szó, hanem a bizalom növelésének kérdéséről – mondta Barrosso sajtóértekezletén. Barrosso szerint az Európai Unió tagországainak, az unió Bizottságának, az Európai Központi Banknak és a nemzeti pénzügyi szabályozó hatóságoknak „összehangolt akciójára” van szükség. „Csak valamennyi érdekelt fél koordinált akciója állíthatja vissza a rendet a piacokon” – hangsúlyozta.

A most javasolt új szabályok értelmében a bankok egy ügyfélnek sem nyújthatnak majd hitelt egy bizonyos értékhatárt meghaladóan, míg a nemzeti felügyeleti hatóságok jobb belátást fognak kapni a bankcsoportok határokon átnyúló tevékenységeibe. A javaslatot az Európai Parlament és az uniós tagországok szakminisztereinek tanácsa is megvitatja, mielőtt életbe léphet. A belső piacért és a szolgáltatásokért felelős biztos, Charlie McCreevy szerint „az új szabályok alapvetően meg fogják erősíteni az uniós bankok felügyeleti kereteit és a pénzügyi rendszert”. Úgy vélte, ezekkel „ésszerű és arányos” választ adhat az EU a jelenlegi pénzügyi zavarokra.



A bankok az új előírások szerint egy ügyfélnek sem nyújthatnak majd hitelt egy bizonyos értékhatárt meghaladóan. Ennek eredményeként a bankközi piacon a bankok egy bizonyos értékhatáron túl nem lesznek képesek más pénzintézetek felé hitelezni vagy pénzt elhelyezni, és a hitelfelvevő bankokat is valódi korlátok közé szorítják a tekintetben, hogy kitől és mennyi hitelt vesznek fel. A bizottsági elképzelések szerint egyértelmű, uniós szintű kritériumokat határoznak meg annak megállapítására, hogy a saját és az idegen tőke jegyeit egyaránt viselő, úgynevezett hibrid tőke beszámítható-e a bank szavatoló tőkéjébe – ugyanis ez utóbbinak az összege határozza meg, hogy a bank mennyi hitelt nyújthat. A több uniós tagállamban is tevékenykedő bankcsoportok likviditási kockázatkezelését – azaz ügyleteik napi finanszírozásának módját – figyelni és koordinálni fogják. Szigorodnak a szabályok az értékpapírrá alakított hitelekkel kapcsolatban is.

Barroso szerdán azt is megerősítette, hogy a brüsszeli bizottság és az EU soros elnökségét betöltő Franciaország szorosan együttműködik a pénzpiaci helyzet elemzésében.

Fotók: Reuters

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.