A döntés alig néhány nappal azt követően született meg, hogy Belgium és Hollandia, valamint a bankban szintén érdekeltségekkel rendelkező Luxemburg kormánya a Fortis részleges államosítását, összesen 11,2 milliárdos eurós támogatását határozta el. A mostani újabb lépés értelmében a holland államhoz kerül a Fortis teljes – összesen 16,8 milliárd eurónyi – hollandiai banki és biztosítási üzletága. A tervek szerint, amint a pénzügyi válságnak vége, a Fortis hollandiai tevékenységét ismét privatizálják.
Leterme úgy fogalmazott, hogy a döntéssel újabb lépést tesznek a Fortis fizetőképességének hosszú távú megőrzése felé. Kiemelte, a belga kormány fő célja az, hogy garanciát adjon a bank ügyfeleinek betéteire. A belga állam továbbra is 49 százalékot szándékozik birtokolni a Fortisban – fejtette ki. Holland részről jelezték, hogy időben dönteni fognak a teljes egészében állami kézbe került hollandiai üzletrész további sorsáról. Bos megerősítette, hogy sok betétes távozott a banktól, más pénzintézetek pedig vonakodnak hitelezni a Fortisnak.
Az államosítás egyben azt is jelenti, hogy az eddig nemzetközi pénzintézetként tevékenykedő Fortist a nemzeti határok mentén lényegében újra felosztják. Szélesebb perspektívából a Fortis helyzete azért is érdekes, mert az euróövezeti bankok közül ez a pénzintézet került először bajba, és a segítésére tett lépések precedensértékűnek tekinthetők. Leterme a belga szenátus előtt arról is beszélt, hogy a belga bankok még nem kerültek kívül a nemzetközi pénzpiaci válsághelyzettel keletkezett veszélyzónán.
(MTI)
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
