A tévedés különösen kínos, hiszen az Egyesült Államokban legismertebb Oszama nem más, mint a hírhedt terrorista, Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére.
A tévedés után az illetékes választási bizottság közleményben kért bocsánatot, és természetesen azonnal visszavonta a mintegy 300 darab lapot.
Barack Obama egyébként egyre népszerűbb, és immár két számjegyű vezetésre tett szert republikánus vetélytársa, John McCain előtt. A Newsweek című hetilap most nyilvánosságra hozott felmérése szerint a megkérdezett választók 52 százaléka döntene a demokrata párti Obama mellett, és csak 42 százalékuk voksolna a republikánusok jelöltjére, John McCainre. Egy hónappal ezelőtt ez a különbség még csak 5 százalékos volt.
A demokrata párti elnökjelölt mind a női, mind a férfi szavazók körében vezet, és a 65 évnél idősebbek is inkább őt kedvelik, és nem a 72 éves McCaint. A Newsweek szerint a nagyarányú előny valószínűleg a pénzügyi válságnak is tulajdonítható; a mostani helyzetért ugyanis az amerikaiak elsöprő többsége Bush elnököt és általában a republikánusokat teszi felelőssé, és ennek ódiuma visszahullik John McCainre.
Közben a republikánus alelnökjelöltről, Sarah Palinről egy alaszkai vizsgálat azt állapította meg, hogy kormányzóként visszaélt a hatalmával. Az ügy egy héttel azután kapott országos nyilvánosságot, hogy Palint bemutatták a republikánusok elnökjelölő konvencióján. Tavaly a kormányzónő ugyanis elbocsátotta az állam közbiztonságért felelős főbiztosát, Walt Monegant, és a gyanú szerint azért, mert Monegan nem volt hajlandó kirúgni egyik beosztottját, aki történetesen Palin húgának válófélben lévő férje volt. Az etikai vizsgálatot követelők szerint személyes bosszúról volt szó.
Az etikai vizsgálatról szóló jelentést az alaszkai parlamentnek küldték meg, ám nem tudható, hogy lesz-e valamiféle következménye. A republikánusok kampánystábja közleményben reagált, és politikai indíttatásúnak nevezte a vizsgálatot.
(radio.hu)
Von der Leyen nehéz hét előtt áll, megvan a bukása napja?
