Kristóf Attila: De ha valami egyszerűbbet akarsz, próbáld ki a malvizál kenyeret. Bicskén készül, ahol most választották meg nagy többséggel polgármesternek a Fidesz jelöltjét. Ha nem is sejted, mi az a malvizál, ne búsulj el. Válaszd talán a teljes kiőrlésű lisztből sütött farmer kenyeret. Ropogós gyürkéje van, és fél kilóját háromszázhúszért adják. De nem ez a sláger. Inkább a bakonyi barna és az alföldi fehér. S na lám, azon se csodálkozz, ha valahol megpillantasz egy négyszögletes, eredeti, fekete, altáji muzsik kenyeret, ami annak idején a guláglakókat megvédte a skorbuttól, ha marharépával ették. Van kedved hozzá? Kellemesen savanyú. Ír vajjal megkenve főúri csemegének számít. De itt álljunk meg. Az én kedvencem az úgynevezett házi jellegű kenyér. Elsősorban az elnevezés szerénysége ragad meg, mivel nem hivalkodik azzal, hogy ő házi, csak utal rá, hogy olyasféle. Nem mezei, nem erdei, háziszerű. Olyan, mint a havasi mackók, akik télen bejárnak a városba kukázni. Nem domesztikált. Dehogy! De szívesen tartózkodik a ház körül. Míg nézem szép ropogósra sült héját, az jut eszembe, van-e olyan, hogy házi jellegű, kenyér jellegű kenyér. Ez, ha jól belegondolunk, majdhogynem a tagadás tagadásának vagy az igenlés igenlésének rendjébe illesztve lehet, hogy maga a házi kenyér? Majd némi kétség fog el. Ez a „házi jellegű” kissé emlékeztet Bulgakov zseniális leleményére, a „másodlagos frissességű árura”.
(Magyar Nemzet, 2008. október 28.)
