Londonban a bankok részleges államosításán dolgoznak?

Állítólag már elkészültek Londonban a bajba kerülő bankok államosítását felvázoló tervezetek. Összpárti támogatás húzódik a terv mögött – legalábbis a brit sajtó szerint. A kormányra komoly nyomás nehezedik.• Válság itthon is? A bankok jobban megnézik, mennyi hitelt adnak

MNO
2008. 10. 06. 7:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Részesedés fejében költségvetési tőkeinjekciókkal segítené ki, vagyis gyakorlatilag részben államosítaná a bajba kerülő bankokat a brit kormány. Hétfői londoni sajtóértesülések szerint a pénzügyminisztériumban már elkészültek a részletes tervek a beavatkozásra. A The Daily Telegraph szerint a kormány illetékesei úgy vélik, hogy erre hamarosan szükség is lehet, ha továbbra sem indul be a teljesen befagyott bankközi és lakossági hitelpiac.

A Financial Times hétfőn azt írta, hogy a terv mögött összpárti konszenzus van, és a Bank of England – a brit jegybank – is támogatja az elképzelést, amely kiegészítené a likviditáspiac élénkítését célzó központi banki műveleteket. A londoni gazdasági napilap szerint a brit pénzügyminisztérium az adófizetők pénzéből történő banki feltőkésítéseket jobb megoldásnak tartja, mint a múlt héten elfogadott, 700 milliárd dolláros amerikai bankmentő tervet, amelynek alapján a kormány a rossz követeléseket tartalmazó banki portfóliókat vásárolja ki a pénzügyi szektorból.

Rezgő léc

Megingott brit bankok eseti államosítására már két példa is akadt az elmúlt hónapokban. A kormány szeptember utolsó napján jelentette be az egyik nagy jelzálogbank, a Bradford & Bingley 50 milliárd fontnyi, jelentős részben meglehetősen rossz minőségű hitelkintlevőségének állami kezelésbe vételét. A kormányzati fellépés előzményeként már megkezdődött a lakossági betétek kimenekítése a bankból. Éppen egy éve betétesek ezrei rohanták meg a nagybani likviditási válság miatt nehéz finanszírozási helyzetbe került, jóllehet kiskereskedelmi szinten fizetésképtelenné sosem vált Northern Rock jelzálogkölcsönző fiókjait is.

Nyomás alatt

A tavaly szeptemberi bankrohamhoz hasonlóra Nagy-Britanniában a XIX. század közepe óta nem volt példa; az eredeti 24 milliárd font lakossági betétállományból legalább 3 milliárd fontot vettek ki az ügyfelek a Northern Rocktól, amelyet végül az idén teljes egészében államosítottak. A pénzügyminisztérium új tervei alapján a tulajdonrész szerzése fejében történő állami feltőkésítés minden brit bank számára rendelkezésre állna szükség esetén, írta a hétfői Financial Times.

Mindeközben komoly nyomás nehezedik a brit kormányra annak érdekében is, hogy az ír, de főleg a hét végén meghozott német kormánydöntéshez hasonlóan szintén vállaljon teljes körű visszafizetési garanciát a lakossági bankszámlákra.

A brit kormány a korábbi 35 ezer fontról épp most emelte 50 ezer fontra (15 millió forintra) a garantált bankbetétek összegét, de az ír és a német példához hasonló teljes garanciavállalásra egyelőre nem hangzottak el hivatalos utalások. London már az általa versenytorzítónak tartott ír kormánydöntést is erőteljesen nehezményezte, különösen annak nyomán, hogy azonnal megindult a lakossági betétek átvándorlása Nagy-Britanniából az ír bankokba. A hasonló jellegű német garanciavállalás után azonban londoni elemzők szerint Alistair Darling brit pénzügyminiszter számára sem marad más megoldás, mint az, hogy előbb-utóbb szintén teljes körűvé tegye a betétekre vállalt állami garanciát. A brit bankok jelenleg összesen kétezermilliárd font (600 ezer milliárd forint) betétállományt kezelnek; ebből 900 milliárd font a lakossági betétek összege.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.