Nincs közeledés a klímavédelem ügyében

Kevés elmozdulást mutattak pénteken az Európai Unió tagországai a nagyszabású klímavédelmi és energiafelhasználási célok végrehajtására mutatkozó, egymástól jelentősen különböző álláspontjukban. Új elemként megjelent viszont egyes érvelésekben a nemzetközi pénzügyi válság negatív hatása.

MNO
2008. 10. 10. 19:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A témát az energiaügyi miniszterek luxembourgi ülésén tekintették át, de szó lesz róla a külügyminiszterek hétfői, valamint az állam- és kormányfők szerda-csütörtöki brüsszeli találkozóján is.

Az eredeti elképzelések szerint a tagállamoknak ez év végéig meg kellene állapodniuk abban, hogy milyen elosztásban és ütemezésben vállalják a tavaly csúcsszinten meghirdetett célok teljesítését. Egyebek között az üvegházhatást fokozó gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentéséről, valamint a megújítható energiaforrások felhasználási arányának 20 százalékra növeléséről van szó a jövő évtized végéig.

A tagországok álláspontjában eddig is jelentős eltérés mutatkozott. Magyarország vezet például egy csoportot, amelynek érvelése szerint a terhek igazságos elosztásához nem hagyható figyelmen kívül az a teljesítmény, amelyet a közép- és kelet-európai rendszerváltó országok a nyolcvanas évek második felétől értek el a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésében. Ezzel szemben áll viszont egy másik csoport, amely szerint egységes alapról (például 2005-ről) kellene kiindulni minden tagállam esetében a vállalások elosztásakor.

Abban egyetértés mutatkozik a tagállamok között, hogy olyan programot kell kidolgozni, amely nem hozza versenyhátrányba az uniót és annak egyetlen tagországát sem, nem veszélyeztet munkahelyeket és iparágakat.

Többen érveltek a pénzügyi válság okozta új körülményekkel is. Ezek közé tartozott a német, a francia és az osztrák delegáció, amelyek főleg az iparnak az úgynevezett szennyezési kvóták vásárlására kényszerítésével kapcsolatban kértek körültekintést. Claudio Scajola olasz ipari miniszter számításai szerint országának a következő évtizedben 181 milliárd euróba kerül a káros éghajlatváltozás lassítására törekvő célok teljesítése.

Visszalépést tapasztal a tagországok lelkesedésében az Európai Bizottság is. José Manuel Durao Barroso elnök emiatt a napokban arra sürgette a tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent a célok teljesítésének érdekében, mert később ugyanezen eredmények csak még nagyobb erőfeszítések árán érhetők el, ráadásul az EU így előnybe kerülhet a világ többi részével szemben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.