Olyan a világ, mint egy elszabadult mosógép

Rudolf Péter színész-rendező olyan szakaszhoz érkezett az életében, amikor választania kell. „Itt az idő, hogy válasszak, tele vagyok ötletekkel s tervekkel, úgy érzem, hogy most tudom kiélni igazán a művészi kreativitásomat" – mondta a színész az MNO-nak. Interjúnk.

– Mi foglalkoztatja jelenleg, min dolgozik?
– Sok mindenen. Ebben az évben egy picit elfordultam a színháztól, sok lebegő ügyem van, amelyeknek meg szeretném szüntetni a lebegését, de ehhez idő kell, ezért nem akartam új színházi vállalásokba bocsátkozni, de máris hiányzik. Szerencsére a régebbi előadásokat folytatom. Ezek olyan típusú előadások, amelyek kondícióban tartanak. Ráadásul a köztelevízión hétről hétre látható „Beugró” című improvizációs játék révén végül is hetente van egy premierem. Az És Rómeó és Júlia című előadás, amelyet a Vidám..., bocsánat immár Centrál Színház stúdiójában játszom a feleségemmel, Nagy-Kálózy Eszterrel, jubileumhoz érkezett, az idei első előadásunk lesz a 250. Nemrég jöttünk meg Litvániából, ahol egy fesztiválon adtuk elő, Kaunasban. Óriási élmény volt.

– Miért is?
– Szakmai okokból is – ezt talán nem kell magyaráznom. Egész nap zuhogott. Szabadtéri előadás volt. Az égiek megkegyelmeztek, az előadás idejére szüneteltették az esőt, de ettől persze még nem lett mediterrán a hangulat. Iszonyú hideg volt, és féltünk, hogy senki nem lesz a nézőtéren. Ehhez képest teltház volt. Végig kitartottak. Az előadás végén pedig olyan szeretet kaptunk a nézőktől és az ottani kollegáktól is, amiben ritkán van része az embernek. Az ott tapasztaltak aláhúzták, amit az utóbbi években keserűen érzékelek. Baj van velünk. Mármint a hazánkkal. Sokkal több odafigyelést, harmóniát, összekapaszkodást, egyszerűen szeretet kaptam, láttam ebben a kis balti országban ez alatt a pár nap alatt, mint Magyarországon egy évtized alatt. De mielőtt nagyon nekikeserednénk, el kell meséljem, a minap a Táncművészeti Főiskolán játszottunk a növendékeknek, akiknek persze a „testükben” van a történet, ha jól tudom, tananyag is a Rómeó és Júlia, ebből adódóan hihetetlen frissen, élesen reagáltak minden mozdulatra, gesztusra. Mámoros volt ennyi érzékeny fiatalnak játszani.

– Milyen filmen dolgozik jelenleg?
– A „Pillangók” című filmet, melyet Forgách Gábor rendezett, nyáron forgattuk, most zajlanak az utómunkák. Ez a megrendítő történet lepusztult környezetben s egzisztenciák között játszódik, ennek a kiüresedésnek és nyomorúságnak egy kisfiú az áldozata, aztán én felbukkanok a családban, egy börtönből „frissen” szabadult fickó, hol agresszív, hol sármos, piti szélhámos, mindig felszínen maradó figura. Szerettem csinálni. Fontos nekem ez a film. Nagyszerűek voltak a kollégák.

– Úgy tűnik, hogy tudatosan választ színes és különböző szerepeket.
– Igyekszem. Mindenfélék tapadnak az emberhez. Néha meg kell rázza magát, hogy leperegjen róla a megszokás. Persze nemcsak a színészen múlik, hogy alkalmas-e kitörni a ráaggatott, vagy maga által kreált sztereotípiákból. Az emberi lustaság és a piacosodás egyenes következménye, hogy ha egyszer látnak valamilyennek egy szerepben és az sikeresnek bizonyult, könnyebb a következő szereposztásnál a már ismert irányban indulni. Még az egyébként sokak által irigyelt amerikai sztárok is gyakran áldozatul esnek saját sikerszériájuknak, pedig ott egész teamek dolgoznak a pályájuk alakításán. Egy szó mint száz, fontos lenne a folyamatos megújulás. Sok minden összegyűlt bennem, amiből tudnék táplálkozni , olyan történetekben is, melyek most elkerülnek.

– Önmegvalósítási célból rendez filmeket vagy csak egyszerűen a közönségnek?
– Szerencsémre van kapcsolódási az én önmegvalósítási terveim és az emberek vágyai között. A film drága műfaj, sok esetben pályázatokból és állami támogatásból jön létre, ezért úgy gondolom, hogy felelősségem, hogy a közönséghez szóljon a film története, de képtelen lennék bármibe belefogni, ami nem az enyém, amiben nem hiszek.

– Vannak még elraktározott ötletei?
– Halványan emlékeszem egy kémiai kísérletre. Azt hiszem nátriumot dobtak vízbe és az le-föl száguldozott a pici térben sisteregve. Valami ilyesmi zajlik a fejemben. Annyi történet van bennem, hogy elég lenne egy produkciós irodának 20 évre. Le kellene ülepedniük, ki kellene választódniuk a fontos dolgoknak. Nehezen megy. Valahogy mindig jót tett nekem, ha valaki noszogatott erre-arra. Szabadúszóként ezt most magammal kell megtennem.

– És ezt hogyan tervezi?
– Rendet kell rakni. Rendre vágyom. Magamban. A szűkebb környezetemben. Az országban. Kis dolgokra gondolok. Egy futás után nem csak a test méregtelenedik, a lélek is. Ilyen a böjt is. Azt vettem észre magamon, hogy egy-egy nagy lé-böjtölős nekibuzdulásom alatt mindig rendet rakok a házban. Régen rám váró bigyókat tekerek ki, vagy szerelek meg. A család örömére. Idegesítenek az elhanyagolt tereink. És boldoggá tesz egy rendberakott utcarészlet. Dühít az ötlettelenség. Ahogy öregszem, egyre jobban vágyom a minőségre. Tárgyban. Emberben. Mikor lesz itt körülöttünk és bennünk harmónia? Szeretném megélni. Kicsik az esélyeim.

– Mit tehet ön, hogy ez a harmónia, amire vágyik, megvalósuljon?
– Valamiféle katarzisra lenne szüksége ennek az országnak. De mifélére? Mit tehetek én? Mi a dolgom? Nyilván játszani. Rendezni és ezzel érvelni. Hatásfok? Minimális. Bár nem kis dolog, hogy bátran használhatom a tükrömet. Mondjuk, belekezdhetek egy éhségsztrájkba. Azzal a felkiáltással, hogy: Hé, hazám, ne tovább! Én már nem bírom a feszültséget! Nem bírom a tehetségtelenséget! Nem bírom a folytonos egymásnak feszülést! stb. Valószínűleg meglátogatna néhány bulvármagazin, körberöhögne a fél ország, viszont még „slankabb” lennék. Térjünk vissza a kis dolgokhoz! Azokhoz, amikre van némi befolyásom. Tervezek egy diótörő napot. Rengeteg diónk volt idén, a kis kertünk nagy fájának köszönhetően. Az idevágó zenével a háttérben, barátokkal, családdal szeretném megtörni. Így együtt. Mint a „sötét középkorban" a téli estén a kukoricamorzsolásánál. Ebben a világban, amely számomra kezd olyan lenni, mint egy elszabadult mosógép, pörög, reszket, dohog, dolgozik, de nem tudni, mikor számol le az egész fürdőszobával, még egy ilyen este is erőt adhat.