Holott a Spar és a Rewe már két évvel ezelőtt írásban erősítette meg, hogy többé nem árusít kényszertöméssel előállított termékeket – közölte a szervezet. Tájékoztatása szerint az egyik legnagyobb üzlethálózatban végzett próbák során ráadásul kiderült, hogy a termékeken hamis feliratok találhatók. A kacsák árcéduláján feltüntetett magas összegek mögött valójában olcsó, kényszerhizlalásból származó termékek rejlenek.
Az osztrák fogyasztók ezáltal áldozataivá válnak a felelőtlen szupermarketeknek, amelyek profithajhászástól vezérelve, a magyar mezőgazdasági minisztériummal vállvetve, állatkínzásból akarnak meggazdagodni – áll a szervezet nyilatkozatában. A Négy Mancs hevesen kikelt Magyarország ellen is, ahol „változatlanul folytatódik a kegyetlen termelés”.
„Sajnálattal” állapította meg, hogy a magyar politika és ipar rövid távú haszonérdekből kihasználja az agrárgazdaságot és a termelőket. Véleménye szerint a magyar földművelésügyi minisztérium kettős játékot űz, és egy hanyatt-homlok hozott rendelettel megpróbálta nyomás alá helyezni a Négy Mancsot. A szervezet különösnek nevezte, hogy a magyar állatvédő törvényben be van tiltva a kényszertáplálás – „kivéve ott, ahol az Magyarországon profitot hoz”. Követendő példaként Lengyelországot hozta fel, amely korábban a világ harmadik legnagyobb hízottmáj-előállítója volt, de „felhagyott ezzel az állatkínzó módszerrel, és ma Európa legsikeresebb libahústermelője”. A magyar Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke szerint mintegy kétmilliárd forint kárt okoz az idén a baromfiágazatnak és ötezer munkahelyet veszélyeztet a Négy Mancsnak a magyar liba- és kacsatömés ellen indított kampánya.
(MTI)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
