A szakember hozzátette: ez a szám még változhat, mert tartalmazza azokat az előzetesen bejelentett elbocsátásokat is, amelyekről a munkáltatók még nem döntöttek véglegesen.
Az ÁFSZ legfrissebb adatai alapján a nyilvántartott álláskeresők száma az októberi zárónapon 424 600 főt tett ki, ami az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest 2,9 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma.
Minden harmadik embert elbocsát a Piszke Papír is
A lábatlani Piszke Papír Zrt. 431 dolgozójából két lépcsőben, összesen 147 embert bocsátanak el; az üzemi tanács leépítésről kifüggesztett tájékoztatóját egy névtelenséget kérő dolgozó juttatta el a távirati irodához hétfőn. „Bizonyos tevékenységeket csökkenteni kell, hogy profitábilis maradjon a vállalat” – név nélkül nyilatkozva, összesen ennyit közöltek a Piszke Papír titkárságán a minden harmadik dolgozót érintő elbocsátás indokáról. A napokban több helyen megjelent a hír, hogy a vállalat alkalmazottai nem kapják meg a nekik járó étkezési utalványt. Erről cég több dolgozója elmondta, három hónapja nem vették kézhez az étkezési utalványt.
Csoportos létszámleépítést 10-15 cég jelentett be
Az októberben előzetesen mért 2.243 fős leépítés az előző év azonos időszakához képest növekedést jelent, tavaly októberben 1.800 munkavállalót érintett csoportos leépítés. Csoportos létszámleépítést, illetve arra vonatkozó szándékot 10-15 cég jelentett be. A leépítések által leginkább érintett régiók: a nyugat-dunántúli (1.300 fő) és az észak-alföldi (több mint 500 fő). A többi régióban ez a szám 130 és 170 fő között változik – mondta el Busch Irén, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal statisztikai és elemzési főosztályának vezetője.
A nemzetközi trendekhez hasonlóan a leépítések elsősorban az autóipart, illetve a textil- és papírágazatot érintik. Az idei év első háromnegyed évében összesen 14.622 foglalkoztatottat érintenek a bejelentett csoportos létszámleépítések, amely azonban 9.535 fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
2,9 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma
A tájékoztatón ismertették az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adatait, amelyek alapján a nyilvántartott álláskeresők száma az októberi zárónapon 424.600 főt tett ki, ami az előző hónaphoz képest 0,2 százalékos növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest 2,9 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma.
A nyilvántartott álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 9,6 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 6,4 százalék volt október végén, változatlanul igen nagy régiók közötti szóródással. A legrosszabb mutatókat Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön (17,4 százalék, illetve 16,6 százalék), míg a legkisebb relatív mutatót Közép-Magyarországon (3,5 százalék) mérték.
A pályakezdő álláskeresők száma csökkenésbe fordult októberben: egy hónap alatt 6,4 százalékkal mérséklődött, így az októberi zárónapon 42.900 pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván. Szeptemberhez képest Közép-Magyarország kivételével minden régióban csökkent a pályakezdő álláskeresők száma.
Az októberben bejelentett új álláshelyek száma 38.700 volt, szeptemberhez képest 1.600-zal (4 százalékkal) mérséklődött. Tavaly októberhez képest azonban 5,3 százalékos növekedést regisztráltak a bejelentett állások számában. A legtöbb új, nem támogatott állást Közép-Magyarországon (5.422 darab) és az Észak-Alföldön (4.760 darab) kínálták a munkáltatók októberben.
A tartósan állást keresők aránya októberben megközelítette az egyharmadot, ami azt jelenti, hogy 140.400 fő több mint egy éve folyamatosan állást keresett. Számuk növekvő tendenciát mutat, egy év alatt 10,4 százalékkal nőtt. Az átlagos regisztrációs idő 350 napot tett ki.
Októberben 119.900 munkavállaló volt jogosult valamilyen álláskeresési ellátásra, legnagyobb részük (72 százalék) járadékot kapott, a többiek álláskeresési segélyt. A tárgyhónapban az előző hónaphoz képest 7,8 százalékkal nőtt a nyilvántartásba belépők száma. Ez a nyilvántartásba visszalépő ügyfelek növekvő számának köszönhető.
Augusztusban az aktív foglakoztatás-politikai eszközökben résztvevők száma 1.000 fővel csökkent, a hónap folyamán összesen 85.500 fő részesült ilyen támogatásban.
(MTI)