A kocsma közelében verték agyon a férfit

Előzetes letartóztatásba helyezte a szekszárdi nyomozási bíró azt a férfit és nőt, akik a kocsma közelében október 9-én megvertek egy férfit, aki később meghalt.

MNO
2008. 11. 04. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenötezer forintját és tárgyait elvették, tájékoztatott dr. Ökrös Magdolna a főügyészség szóvivője. A megvert férfi október 15-én, mint kiderült, lépszakadásból következő heveny hasűri vérzésben, életét veszítette. Kertjében találtak rá holtan. Az előzetes letartóztatásba helyezettek ellen rablás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás. A férfi gyanúsított tizenhat, a nő pedig ötször volt büntetve.

A szóvivő elmondta, hogy a sértett szomszédja a rablást követően tett feljelentést, de ezt a rendőrség elutasította. Október 10-én tett feljelentést a sértett ismerőse, mondta Máté Dezső, a megyei főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A helyszínre érkező rendőröknek azonban a megvert férfi nem tudta összefüggően előadni a történteket, ellentmondásokba keveredett. Értéktárgyait megtalálták a kocsmában. Mint később kiderült éppen a gyanúsítottak adták le azokat. A sértettet megvizsgálta az orvos, de nem tudta eldönteni, hogy a sérülései elesésből, vagy bántalmazásból származnak-e. Mentőt is hívtak hozzá, de nem volt hajlandó bemenni a kórházba. Ezek után a szekszárdi rendőrkapitányság, megalapozatlannak találta, ezért elutasították a feljelentést.

Ez formailag jogszerűnek mondható, de tekintettel a sértett halárára, a megyei rendőr-főkapitányság teljes körű vizsgálatot rendelt. Elsősorban a már most is látszó szakmai tanulságok levonására, az esetleges eljárási hiányosságok kiderítésére, valamint a személyi felelősség megállapítására, tette hozzá Daubner Gabriella, a megyei főkapitányság osztályvezetője.

(teol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.