A Fővárosi Bíróságon hétfőn kezdik el tárgyalni az úgynevezett Ilka kontra Milka ügyet. A bíróság a szabadalmaztatási kérelem elutasítását követő fellebbezésről dönt. A Kraft Foods még tavaly felszólította az Ilka Rudolf elnevezésű túró rudit gyártó baranyai céget, hogy ne forgalmazza a terméket, mert a csomagolás túlságosan hasonlít a Milkáéhoz.
Az Ilka Kft. még két évvel ezelőtt jött ki a fent nevezett termékkel, amelyet Ilka Gábor cégvezető szerint kedvezően fogadtak a fogyasztók. A túró rudi csomagolása kék színű, rajta egy foltos tengerimalac látható. A tömegtermelés beindítása előtt kezdeményezték a szabadalmi hivatalnál a csomagolás bejegyzését, ám a Milkát gyártó és forgalmazó Kraft Foods fellépése folytán erre és a termék piaci bevezetésére már nem került sor.
A Kraft Foods arra hivatkozott, hogy a Milkát hosszú évek óta megkülönböztető és jellegzetes csomagolásban gyártják, a sok éve folyó marketing- és reklámbefektetések pedig szoros asszociációt alakítottak ki a lila szín, a lila tehén és a terméknév között. Az Ilka Rudolf csomagolása pedig az összetévesztésig hasonló a Milka-védjegyekben szereplő írásképpel, a foltos, lila színű állattal és a csomagolás színével.
Mint Ilka Gábor cégvezető a baranyai internetes oldalnak elmondta, az állatfigura és a színárnyalat alkalmazásával nem megtéveszteni akartak, humoros megoldást kerestek a termék sikeres bevezetéséhez.
(bama.hu)