A kormány képviselője a törvényjavaslattal kapcsolatban azt emelte ki, hogy az adócsomag egyszerűsíti az adózás rendjét, és célul tűzi ki a feketegazdaság visszaszorítását, ugyanakkor az adóterhelés mértékén nem változtat. Az agrárágazatot közvetlenül csak nagyon kis mértékben érinti. Nem tudott ugyanakkor válaszolni arra a kérdésre, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a pénzügyi tárca megállapodott-e arról, hogy kiadnak olyan őstermelői igazolványt, amely mentesíti az őstermelőket a nyugtaadási kötelezettség alól.
Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke azt tette szóvá, hogy az adótörvények módosításáról úgy tárgyal a testület, hogy időközben már a parlament előtt fekszik a jövő évi büdzsé tervezete is. Szerinte nem lehet biztosan tudni, hogy a büdzsé bevételi oldalát az adó- és járuléktörvényekben garantálni lehet-e.
A testület a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvények módosításáról szóló vitában egyhangúlag támogatta Pettkó András (MDF) képviselő módosító indítványát, amely szerint az elektromos energiát szállító légvezetékek létesítésekor és a középfeszültségű szabad légvezetékek felújításakor olyan műszaki megoldásokat kell alkalmazni, amelyek nem veszélyeztetik a vadon élő madarakat.
(MTI)
Elutasította az ügyészség Magyar Péter Orbán Viktor ellen tett feljelentését
