Hogy Menuhin számára a zenének tulajdonított közösségi és társadalmi szerep mennyire mélyen gyökerezett, arra egy 1995-ös, az Európai Parlamentben elmondott beszéde is rávilágít. Gyermekkori álmát felidézve azt mondta:
Ha elég szépen, nagyon-nagyon szépen eljátszom Bach Chaconne-ját, békét teremthetek.
A mondatban egyszerre jelenik meg az előadóművészetbe vetett hite és az a meggyőződés, hogy a zene túlmutathat önmagán: kapcsolatot teremthet emberek és közösségek között.
Nem egy egyszerű koncertnap
Az 1975-ös eredeti felhívásból az is kiderül, hogy nem egyetlen ünnepi hangversenyben gondolkodtak. Előadásokat, művésztalálkozókat, zenei vetélkedőket és kiállításokat javasoltak, a rádió és a televízió bevonását, valamint zenei felvételek nemzetközi cseréjét is.
A koncerttermek és operaházak mellett színházakat, kulturális központokat, egyetemeket, templomokat, iskolákat és gyárakat is helyszínként jelöltek meg, ahogy parkokat, kerteket és stadionokat.
A zajártalom elleni küzdelem szintén bekerült a programba: azt javasolták, hogy
a településeken néhány percre legyen csend, ezt követően pedig parkokban vagy főtereken szólaljon meg zene.
Menuhin a későbbi kezdeményezéseiben is hasonlóan tág felfogásban gondolkodott a zene helyéről. 1977-ben Ian Stoutzkerrel együtt létrehozta a Live Music Now-t, amely egyszerre adott lehetőséget fiatal muzsikusoknak a fellépésre, és olyan közönségekhez vitte el az élő zenét, amelyek ritkábban jutottak el koncertre: iskolákba, kórházakba, idősotthonokba és közösségi terekre.
1993-ban Menuhin Werner Schmitt-tel és Marianne Poncelet-lel elindította a MUS-E programot.
A kezdeményezés Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciójára épült,
amelyet Menuhin a zene mellett más művészeti ágakra is kiterjesztett. Hivatásos művészek kapcsolódtak be az általános iskolai oktatásba, a zene mellett a tánc, a színház és más művészeti ágak is helyet kaptak benne, kiemelten olyan iskolákban, ahol hátrányos helyzetű gyerekek tanultak.
