31 milliónyian levélben vagy korai szavazással már szombat estig leadták a voksukat. A két elnökjelölt is már szavazott, sőt a republikánus jelölt John McCain ismét kampányol is. Sokféle jelzővel illetik ezt a mostani választást, és nemcsak a politikusok és elemzők, hanem maguk a választók is.
Akárki legyen is a győztes, akárki kerüljön ugyanis a Fehér Házba, történelmet csinál. Barack Obama személyében ugyanis először lenne színes bőrű elnöke az Egyesült Államoknak. A 72 éves John McCain pedig a valaha megválasztott legidősebb lakója lenne a Fehér Háznak, és Sara Pelin alaszkai kormányfő asszony pedig az első női alelnök lenne. A kedd reggeli felmérések a kulcsfontosságú államokban ugyan változatlanul Obama előnyét mutatták, de csökkent a különbség közte és riválisa között. A jelöltnek 270 elektort kell megszereznie a győzelemhez. Tudni való, hogy az amerikaiak nem közvetlenül választják meg az elnöküket, hanem a voksaikkal elektorokat választanak, és az elektorok választják meg az elnököt.
És bár pillanatnyilag Obamának áll a zászló, de egyes elemzők arra figyelmeztetnek, hogy akár még az is megtörténhet, mint nyolc évvel ezelőtt Al Gore-al, hogy tudniillik a demokrata jelölt megnyerte a szavazást, mert a legtöbben reá voksoltak, ám elveszítette a választást, mert a republikánus jelölt – akkor George W. Bush – több elektort szerzett.
Az Egyesült Államokban nem csak elnököt választanak kedden, hanem a szövetségi kongresszusban is újítás lesz: az alsó háznak, a képviselőháznak mind a 435 tagját újra választják, a felsőházban, a szenátusban pedig, amely 100 tagú, 35 tagot választanak újra. Ugyanakkor 11 államban kormányzó választás is van, és 36 államban 153 különböző kérdésben referendumot is tartanak.
(MR, CNN)