Az egyházi iskolákról rendeztek konferenciát Nagyváradon

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, valamint Tőkés László nagyváradi Európai Parlamenti Irodája szervezésében, Templom és Iskola címmel ökumenikus tanügyi konferenciát rendeztek Nagyváradon november 7-én, az egyházi iskolák államosításának 60. évfordulója alkalmából.

MNO
2008. 11. 10. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tőkés László püspök, EP-képviselő nyitóelőadásában – egyebek mellett – kihangsúlyozta, hogy a konferencia célja nem csupán a történelmi emlékezés, hanem sokkal inkább annak a jogi és politikai küzdelemnek az újult erővel való folytatása, mely az elállamosított iskolák visszaszerzésére, valamint a megszüntetett felekezeti oktatás helyreállítására és újjászervezésére irányul. A kommunizmus bűneit elítélő ún. Tismăneanu-jelentés csak az első – fontos – lépés azon az úton, melynek – a történelmi szembenézésen túlmenően – a teljes igazság- és jóvátételig kell elvezetnie. A Traian Băsescu államelnök által „bűnösnek” és „törvénytelennek” nevezett, volt kommunista rezsim bűntetteinek helyrehozatala és törvénytelenségeinek megszüntetése nélkül Románia nem válhat a demokratikus törvényességen és jogállamiságon alapuló Európai Unió teljes értékű tagjává.

Az egyházi oktatás múltjáról, jelenéről és társadalomban betöltött szerepéről, továbbá az egykori államosításról és az ateista-kommunista diktatúra kártékony egyház- és oktatáspolitikájának következményeiről, valamint a romániai felekezeti oktatás terén fennálló jelenlegi helyzetről jeles egyházi meghívottak, történészek és tanügyi szakemberek tartottak előadást, úgymint: Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, Benkő Samu történész, Holló László, a Babeş–Bolyai Egyetem Római Katolikus Hittudományi Tanszékének előadótanára, Somai József, a Romániai Magyar Közgazdasági Társaság tiszteletbeli elnöke, Fleisz János és Kupán Árpád nagyváradi történészek és Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatásügyi Irodájának vezetője. Az erdélyi magyar történelmi egyházak hivatalos képviselői, illetve oktatásügyi szakelőadói egyházaik jelenlegi iskolaügyi helyzetéről tartottak beszámolót. A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai alkalmi műsorukkal tettek bizonyságot egyházi iskoláink élni akarásáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.