Fél egy körül egy, az orosházi buszmegállóban álló férfihez odament ismerőse, aki egy korábbi tartozás megadását követelte, ennek nyomatékot adva ököllel fejbe is ütötte. A földre esett sértett kabátjából az elkövető kivett százezer forintot, majd a megállóba érkező 2-es helyi buszjáratra felszállt. A sértett négy ismerősét telefonon értesítette a történtekről, akik gépkocsival a busz után indultak.
Szentetornya belterületén a gépkocsival a busz elé fordulva a járművet megállították, majd a baseballütőkkel felfegyverkezett férfiak a buszra felszálltak, és onnan a pénz visszaadását követelve lekényszerítették a korábbi támadó, akit meg is rugdostak, illetve az ütőkkel is megverték. A verekedésnek a kiérkező járőrök vetettek véget, a rendőrség mind az öt férfit őrizetbe vette.
(beol.hu)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
