Csak ellenőrizni akarta a tolvaj, minden megvan-e

Autófeltörőt fogtak a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei szombaton az esti órákban. A tettes elmondta: látta, hogy be van törve az ablaka az autónak, és csak ellenőrizni akarta, minden megvan-e, bár a gépkocsi nem is az övé.

MNO
2008. 11. 09. 16:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy szegedi lakos riasztotta a rendőröket, amint látta, hogy egy ismeretlen személy összetekeri pulóverét, követ rak bele, majd egy határozott ütéssel egy parkoló Daewoo személyautó csomagterének jobb hátsó ablakát betöri – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Csongrád Megyei RFK sajtószolgálatától.

A rendőrök kiérkezéséig a bejelentő nem tévesztette szem elől az ekkor még rongálót, aki komótosan kinyitotta jármű bal első ajtaját, beült és a beszerelt rádiósmagnót megkísérelte kiszerelni. Tettében a kiérkező rendőrjárőrök akadályozták meg, akik közeledtét észlelve, gyorsan kipattant a gépkocsiból és el akart oldalogni.

Gyanúsítotti kihallgatásakor majdnem hihető sztorival állt elő. Azt állította, hogy esti sétálgatása közben észlelte, hogy a jármű hátsó ablaka be van törve, az ajtaja nyitva van, ezért beült és gyorsan leellenőrizte, hogy hiányzik-e valami a gépkocsiból (holott az nem a saját tulajdona). Továbbá elmondta, mivel még nem látott ilyen autót, kíváncsi volt rá, hogy milyen is. Amint üldögélt az autóban eszébe ötlött, hogy hátha visszajön az elkövető, és azt majd akkor el tudja fogni.

A szegedi lakosú 28 éves fiatalemberről kiderült, hogy többszörösen büntetett előéletű, vele szemben a Szegedi Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.