Csökkent a munkanélküliség Szerbiában

Szerbiában 720 ezer munkanélkülit tartottak nyilván októberben, 6 ezerrel kevesebbet, mint augusztusban, és 81 ezerrel kevesebbet, mint 2007 szeptemberében – ismertette a Beta hírügynökség híradását a Magyar Szó vajdasági napilap.

MNO
2008. 11. 07. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerb statisztikai hivatal felmérése szerint 18,1 százalékos a munkanélküliség a munkaképes lakosság körében. Vladimir Ilic, a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat elnöke szerint a cégek több munkást jelentenének be, ha csökkennének a munkaadókat terhelő kiadásokat.

Szerbiában a főleg muszlimok lakta Novi Pazarban a legnagyobb a munkanélküliség aránya 47,9 százaléka. Ilic ezt azzal magyarázta, hogy a környéken burjánzik a feketegazdaság. A legalacsonyabb Belgrádban, 13,5 százalék, Valjevóban 14 százalék, Újvidéken és Szabadkán pedig 15,2 százalék. Ilic ismertetése szerint havonta 50 ezer ember veszti el állását, miközben 60 ezer pedig munkahelyhez jut. Sok esetben ugyanazokról az emberekről van szó, mivel lejár a meghatározott időre kötött munkaszerződésük, majd azt újra megkötik.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.